ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Megkezdték a mélygarázs pótmunkáit decemberben átadják az objektumot.
Feltöltötte esaniko - csütörtök 21 szeptember 2017 - 09:51:12
Megkezdte a mélygarázs pótmunkáinak elvégzésre kiírt tendert elnyerő cég az építkezést, így december elejére forgalomkész állapotba kerül az objektum-jelentette be aktuális sajtótájékoztatóján Kovács Ágnes belvárosi képviselő és Pető Tibor gazdasági ügyekkel megbízott alpolgármester. A mintegy 280 millió forint értékű munkát abból a 2 milliárdos összegből fedezik, amit az objektum megvásárlására és beüzemelésére biztosított a központi költségvetés. Pető Tibor fideszes alpolgármester szerint jelentős eredménynek számít, hogy a város vagyona 2 milliárddal gyarapodik úgy, hogy közben ehhez nem kellett az önkormányzatnak saját forrást biztosítania.

Hosszú időt követően végre látszik a mélygarázs-ügy vége, jelentette be Kovács Ágnes belvárosi képviselő kedd délelőtt, Pető Tiborral közösen megtartott sajtótájékoztatóján. A képviselő szerint az ügyben az jelentett igazi előrelépést, hogy a kormány 2 milliárd forintot biztosított a város részére, ami lehetővé tette, hogy az önkormányzat lépni tudjon az ügyben. Miután az egyeztetések megkezdődtek a vételárról a tulajdonos bankkal, a következő kihívást az jelentette, hogy a megvétel után milyen forrásból lehet az utómunkákat elvégezni –derült ki a sajtótájékoztatón.

Kovács Ágnes képviselő Vác
Nagyon jó összegen tudtuk megvenni, a város vezetői polgármester, alpolgármesterek műszaki emberek tárgyaltak az eladóval és egy nagyon kedvező áron jutottunk ehhez a mélygarázshoz. A fennmaradó összeget mivel ez támogatás, újra kellet kérnünk, hogy a felszín rendbetételére és a hibák javítására fordíthassuk, úgyhogy most ezen a szakaszon vagyunk. A közbeszerzésen túlvagyunk, megvan a kivitelező, kapott 60 napot a munkák elvégzésére! Bízunk benne, hogy ez megfog történni és a belvárosnak a parkolási rendje és az egész városnak a közlekedése nagy mértékben javulni fog.

A mélygarázs pótmunkáira kiírt tendert elnyerő cégnek november végén kell levonulnia- emelte ki Pető Tibor, ami azt jelenti, hogy decemberben a föld alatti parkoló megnyithat. A kivitelező mintegy 280 millió forint értékben végzi el az objektum beüzemeléséhez szükséges építészeti és gépészeti feladatokat, de további 10-15 millió forintot fordítanak a térfelszíni munkálatokra is.

Pető Tibor alpolgármester Vác

Nagyban segíti a áros közlekedését és megoldhatja a belvárosnak a parkolási problémáját hiszen akkor az önkormányzat stratégiai szinten tudja újragondolni a teljes belvárosi parkolást ami az elmúlt években jelentős problémát okozott a belvárosi körzetekben. Köszönjük a lakosok eddigi türelmét azoknak, akik a külső részekről közlekedtek és a vasúti felújítás és a mélygarázs itteni zárva tartása miatt rendkívül nehezen találtak parkolóhelyet és azoknak a belvárosi lakosoknak, akik az elmúlt években türelemmel viselték azt a kaotikus parkolási helyzetet, ami sajnálatos módon a mélygarázs hiányával a városban kialakult.

A számítások szerint az objektum működtetése nullszaldós lesz, a hozadéka viszont, hogy a parkolási problémák rendezésével a történelmi belváros képét sem rontja majd a várakozó gépjárművek tömege. Mint elhangzott, a stratégiai munkacsoport, az érintett bizottságok és a testület decemberig kidolgozza az új parkolási rendszert, illetve döntést hoznak arról is, hogy a belvárosban milyen tarifákat vezessenek be.



email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.