ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Lakossági fórum
Feltöltötte esaniko - hétfő 25 szeptember 2017 - 10:11:13
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Rétvári Bence választókerületi elnök és Bayer Zsolt publicista tartott lakossági fórumot tegnap magyar Magyarországot, európai Európát címmel a művelődési központban. A KDNP-s politikusok és a jobboldali újságíró beszélgetése, ahogy a cím is utalt rá, a bevándorlás hatásait tárgyalta- mert ahogy az Rétvári Bence bevezetőjében elhangzott: ez mindenkit foglalkoztat és mindenkinek véleménye is van róla.


A fórumot Rétvári Bence választókerületi elnök azzal nyitotta, hogy kemény kritikával illette Soros György bevándorlással kapcsolatos elképzeléseit. Azt mondta, a magyar származású amerikai üzletember saját haszonszerzésre kívánja felhasználni az európai migránshelyzetet, amiben az Unió által elfogadott kvótarendszer őt támogatja. Rétvári úgy látja, hogy az ellenzéki pártok a Soros tervet támogatják, ezért fontos egy újabb nemzeti konzultáció, aminek az eredményével a háta mögött a kormány határozottabban tudja majd képviselni a magyar érdekeket.
A következő felszólaló, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szintén a szélsőségesen liberális eszmék térnyerésében látja az Európára nehezedő bevándorlás fő okait.

Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, KDNP
Az iszlám és a migráció, mint kés a vajban, úgy megy előre Európában.Ennek oka az az, hogy az az eszement liberalizmus, aminek egyébként van egy szabadkőműves gyökere, amiből következett aztán a bolsevizmus,meg ez a szélső-liberalizmus, ezek gyökereiben mind egy szabadkőműves hagyományra mennek vissza. Ezeknek a köröknek kezdetektől fogva elhatározott szándékuk volt a kereszténységnek, sőt a bibliai hagyománynak az eltüntetése a közéletből és minél inkább eltüntetése a társadalomból.


A politikus szerint a keresztény identitás és a nemzeti öntudat gyengülése nyitja meg az utat az Unió lerohanása előtt. Semjén Zsolt arra hívta fel a figyelmet, hogy a megoldás az európai emberek kezében van, aminek egyik legfontosabb pillére a gyermekvállalás.
Bayer Zsolt publicista az okok között a fogyasztói társadalom elkényelmesedését említette, de úgy fogalmazott, a kelet-közép-európai országokra ez kevésbé jellemző, ezért itt tisztábban látják a helyzet veszélyeit.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.