ESTV Online
a Dunakanyar televíziója


Az aradi vértanúkra emlékeztek. Október 6-i ünnepség a Rózsakertben
Feltöltötte esaniko - kedd 09 október 2018 - 07:22:14
Pénteken rendezték az aradi vértanúk emlékünnepségét a váci Rózsakertben. A megemlékezés a Himnusz eléneklésével kezdődött, majd Greff Tamás, a közgazdasági középiskola történelemtanára mondott beszédet, kiemelve, hogy az aradi vértanúk mártírhalála is igazolja a történelmi igazságtétel létezését, ami miatt mindig a hősökre fogunk emlékezni, nem pedig a győztesekre. Az ünnepségen az I. Géza iskola diákjai adtak műsort, melyben a 13 aradi vértanú utolsó mondatait is felidézték. A nemzeti gyásznaphoz kapcsolódó megemlékezés a hagyományok szerint koszorúzással zárult.



A megszokottak szerint a Rózsakertben gyűltek össze a váciak, hogy az aradi vértanúk emléke előtt tisztelegjenek. A városi ünnepség pénteken délután a Himnusz közös eléneklésével kezdődött, majd Greff Tamás történelemtanár mondott megemlékező beszédet, amelyben arról is szólt, hogy bár az aradi vértanúk különböző származású és vallású emberek voltak, többen közülük a magyar nyelvet sem beszélték, mégis összefogtak és küzdöttek azért, hogy hazájuk egy modern, polgári Magyarországgá váljon, és ezért a közös célért az életüket is odaadták.

Greff Tamás, történelemtanár, Váci Szakképzési Centrum I. Géza Király Közgazdasági Szakgimnáziuma
„Mondják: a történelmet a győztesek írják. Ha ez így van, akkor miért nem rájuk emlékezünk ezen a napon? Azért nem, mert létezik a történelmi igazságtétel, amely különbözik a Habsburg megtorlástól vagy, ha úgy tetszik, igazságszolgáltatástól. Hiszen a görög-perzsa háborúk történetéből is a spártai Leonidász hőstettére emlékezünk, nem pedig a perzsa győztes hadseregekre. A történelmi igazságtétel az, amiért hősként tekintünk az október 6-án kivégzett 13 aradi vértanúra, Batthyány Lajos miniszterelnökre, és a sok száz névtelen áldozatra.”

Idén az I. Géza király középiskola diákjai mutattak be az ünnepségen –Petrás Mária tanárnő összeállításában- egy lírai műsort a nemzet hőseiről, melyben a vértanúk feltételezett utolsó mondatai is elhangzottak.

„Lázár Vilmos: Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke, és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek. Schweidel József: „A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.”

A pénteki megemlékezés koszorúzással folytatódott. Idén a váci képviselők nem tudtak részt venni az ünnepségen, küldöttségük ugyanis a német testvérvárosban, Donaueschingenben tartózkodott. Az önkormányzat képviseletében Mokánszky Zoltán alpolgármester helyezett el koszorút, valamint az aradi vértanúk emlékoszlopainál a váci intézmények, iskolák, a pártok,és a civil szervezetek képviselői is lerótták tiszteletüket, végül a résztvevők elénekelték a Szózatot.


Hozzászólások: 1 email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.