ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Egy kis New York a kávéházban. Lehotka László és Kővári Zita kiállítása.
Feltöltötte esaniko - csütörtök 08 november 2018 - 09:37:09
Közös kiállítással jelentkezett Lehotka László fotóművész és felesége, dr. Kővári Zita gyermekorvos. A Margaréta Kávéházban látható tárlaton a váci házaspár New Yorkban készült képeit lehet megtekinteni. A kiállítás november 30-ig látható, az érdeklődők számára pedig vetítéssel egybekötött bemutatót is szerveznek a fotósok.

Ez (is) New York címmel nyílt fotókiállítás még októberben Lehotka László és Kővári Zita képeiből. A váci fotóművész és gyermekorvos felesége évekig készült az amerikai nagyvárosba, az utazásra végül 2016-ban kerülhetett sor.

Lehotka László, fotóművész
„New Yorkban jártunk két évvel ezelőtt és abból az anyagból válogattunk képeket. Szerettük volna megmutatni a váciaknak, hogy New York nem egy nagy, lüktető város, hanem egy nyugodt, kiegyensúlyozott, csendes valami, legalábbis mi ezt tapasztaltuk.”

Lehotka László elmondta, felesége az utóbbi tíz évben, a digitális technika betörésével kapcsolódott be a fényképezés világába, tagja a Forte Fotóklubnak is. Mint mondja, már gyakran előfordul, hogy a neje hívja fel a figyelmét egy közös kirándulás alkalmával egy-egy jó kép-lehetőségre. Lehotka László negyven éve fotóz, korábban pedig festett is, az utóbbi években pedig egy különleges eljárással ötvözi a kettőt. Ahogy meséli, mindig is kereste azokat a megoldásokat, amelyekkel a festői hatást lehet elérni a fényképeknél, akár mikro-, akár makro, vagy normál képeinél. Végül egy számítógépes festőprogrammal dolgozta ki az egyedi technikát, amellyel saját készítésű digitális ecsetekkel teszi még érdekesebbé a fotóit. Hozzáteszi, számára az alkotás játék.

Lehotka László, fotóművész
„Én mindenesetre egy jót játszom, amikor ezekkel a dolgokkal foglalkozom. Már mások is észrevették, hogy mennyire játékos és nem izzadságszagúak ezek a képek, mert akkor is, amikor a mikrofotókat csináltam, akkor is, amikor festek, tulajdonképpen egy jó játék az egész.”

A játék eredménye pedig esztétikai élmény a nézőnek. Mint Híradónknak elmondta, nagyon fontos számára hogy fényképei örömet okozzanak, kiszakítsák a szemlélőt a mindennapokból és megmutathat nekik valami szépet. Kővári Zita és Lehotha László new york-i képválogatását november 30-ig lehet megtekinteni a Margaréta Kávéházban, az alkotók pedig vetítéssel egybekötött beszámolókat is tartanak az érdeklődőknek a helyszínen, ahol további 145 fotót lehet megnézni. Legközelebb szombaton, fél tízkor tartanak bemutatót a kávéházban.




email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.