ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Erasmus +. Több mint 30 millió forintot nyert a Boronkay tanulmányutakra.
Feltöltötte esaniko - kedd 23 július 2019 - 10:06:28
Sikeresen pályázott külföldi szakmai tanulmányi utakra az Erasmus Plusz programban a Boronkay középiskola. Az intézmény 100 ezer eurós támogatást kapott, amelyből 6 tanár vehet részt továbbképzésben, illetve két turnusban összesen 42 diák utazhat el Angliába egy hónapra szakmai tanulmányútra és gyakorlatra.

Sikerrel pályázott a Tempus Közalapítvány Erasmus + Programjában a Boronkay középiskola. Az intézmény tavaly is részt vehetett a támogatott külföldi tanulmányutakat biztosító projektben, de akkor egy külsős cég írta a pályázatot, idén pedig már saját erőből állították össze az anyagot-emelte ki az igazgató. Fábián Gábor elmondta: Dian János szakmai igazgatóhelyettes és M. Kovács Éva írta meg a pályázatot, amelyet a bíráló bizottság 90%-osra értékelt, így kiemelten nagy összeget, 100 ezer eurós támogatást nyert el a Boronkay. Idén a diákok Angliába utazhatnak el négy hétre.

Fábián Gábor, igazgató, VSZC Boronkay György Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma
„Most július végén fognak indulni Portsmouthba 21 diák, 7 gépész, 7 elekrtonikás, 7 informatikás 2 tanárral. A tanárok két hét múlva visszajönnek, tehát cserélnek, hogy a tanároknak ez kicsit sok a családtól távol lenni 4 hétig, és 2+2…, de mindig két tanár kint van. A diákok családoknál lesznek elszállásolva, tehát az élő angol nyelvi környezetben vesznek részt, illetve élik a mindennapjaikat, munkába járnak cégekhez, különböző, tehát a szakirányú cégekhez, különböző, tehát a szakirányú cégekhez járnak munkába, ott tapasztalatot szereznek abból, hogy milyen Angliában egy cég belső élete, milyen végzettségek, milyen képzettségek, milyen szintű nyelvtudás kell hozzá…”

A kiutazó gyerekek mindegyike legalább középszinten beszél angolul. Kint tartózkodásuk során múzeumlátogatásra, kirándulásokra és egyéb szervezett programokra is sor kerül, melyek szintén támogatottak, akárcsak a repülőút, vagy a helyi közlekedés, így csak némi költőpénzre lehet szükségük, önrészt senkinek sem kell fizetni. A másik 21 fős turnus jövő nyáron utazik, a kint lét alatt pedig az Erasmus + Program résztvevői a kötelező egy hónapos nyári termelési gyakorlatot is letudják. A sikeres pályázatnak köszönhetően idén is több tanár utazhat elszakmai továbbképzésre.

Fábián Gábor, igazgató, VSZC Boronkay GyörgyMűszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma
„Idén pedig 6 tanárunk megy szintén külföldre, Írország, Németország és Anglia, és hát ott is ugye a fő téma –mert itt témák vannak, tanároknál témát kellett megpályázni, a fő téma a kéttannyelvű képzésnek a kérdése, a szakmai képzés, az Y és Z generáció oktatása, IKT eszközhasználat, tehát ezekre pályáztunk és nyertünk nagyon komoly összeget, tehát 100 ezer eurót…”


Hozzászólások: 0 email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.