ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Félmillió forint gyűlt össze a hétvégi Lecsófesztiválon
Feltöltötte esaniko - kedd 10 szeptember 2019 - 10:30:19
A váci önkormányzat támogatásával idén is megrendezte jótékonykodási céllal a Vendégvárók Váci Egyesülete a Lecsófesztivált. A 15. alkalommal megtartott főzőversenyen idén 40 csapat állt neki elkészíteni a 100 év alatt klasszikus magyar étellé váló lecsót. A happeningen a nagyobb váci gyárak mellett vállalkozók, civil csoportok és a politikai pártok is részt vettek, az eladott tálakból pedig félmillió forint gyűlt össze amit rászorulóknak ajánl fel az egyesület.

Fónagy István, elnök, Váci Vendégvárók Egyesülete
Vácról váciaknak és nem csak váciaknak, hanem az ideérkező kedves vendégeknek, határon innen és határon túl is, hiszen azt kell mondani, hogy 40 csapat méretteti meg magát. Nagyon szépen köszönjük Vác város önkormányzatának, hogy ideadta ezt a csodálatos barokk teret, hiszen 15 éve a Váci Lecsófesztivál az országos eseménynaptárban fesztivál kategóriában kiemelt rendezvényként szerepel.

Az évtizedes múltra tekintő főzőversenyt nyitja Vácon Fónagy István aki jó néhány éve főszervezője a happeningnek. A főtéren szombaton a város nagyobb cégei, vállalkozói, de a civil társaságok is nekiláttak a saját titkos receptjük alapján megfőzni a 2019-es ősz legjobb lecsóját.

"Ez majd megy a lecsóba, előbb megfőzzük a lecsót készre. Kisütöttük a zsírját, amin majd fog készülni a finom lecsó."

Voltak olyanok, akik már egészen korán felállították az üstöt és már az előzőnap előkészítették az alapanyagot……… de olyanok is akadtak, akik magabiztosan vártak az ihletre.

"...csináljunk, úgy mintha csinálnánk valamit. De uraim, ebben nincs semmi! Jó munkához idő kell, hamar megvan a lecsó."

A happeningen fellépők is szórakoztatták az üstforgatókat, de a borongós időjárás ellenére alapvetően jó volt a hangulat.

Az eseményen a kampányra való tekintettel a politikai pártok képviselői is nagyobb létszámban megjelentek. A szokott helyükön a Jobbik főzte a saját lecsóját, a Fidesz sátra alatt pedig az alpolgármester és a polgármester is kevergette a készülő ételt.

Fördős Attila polgármester Vác
Mindenkinek nagyon jó főzést kívánok és jó kóstolást azok után, amit elkészített, remélem minél többen itt lesznek a városból is szeretettel várja őket a Fidesz is egy kóstolóra.

A kormánypártiak sátrával szemben az ellenzéki összefogás is felállította a sátrát.

2019-ben is két kategóriában készült a lecsó, a zsűri szerint a legjobbat idén a Paprikás Pásztorok készítették el. Lecsójellegű ételből is osztottak díjat, ebben a kategóriában a Lecsókolom Anyádat fantázianevű győri team nyert, de külön díjat is átadtak, amit Contitech csapata vihetett el.
Az étel tálját két-háromszáz forintért lehetett megvásárolni, amit jótékonysági célra ajánlottak fel a Lecsó Fesztivál résztvevői. Idén 500 ezer forint gyűlt össze, amit a Vendégvárók Váci Egyesülete rászorulók részére juttat el. Az első 50 ezer forintos támogatást a verseny végén adták át az egyik nehéz helyzetben lévő családnak.


Hozzászólások: 0 email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.