ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Megtartotta péntek este kampánygyűlését az Összefogás Vácért
Feltöltötte esaniko - kedd 08 október 2019 - 10:07:36
Megtartotta péntek este kampánygyűlését az Összefogás Vácért, az ellenzéki pártokat és civileket is tömörítő formáció. A fórum elején a Jobbikos, az MSZP-s, a Momentumos politikusok és civil tagok szólaltak fel a gyűlésen, majd a polgármesterjelölt ismertette programját. Matkovich Ilona szerint az elmúlt kilenc évben a kormánypárti városvezetés nem használta jól ki a pályázati lehetőségeket, ezért elhasználódtak a város útjai, közterei. Az Összefogás polgármesterjelöltje szerint szakemberekből álló csapatot sikerült felállítaniuk a mostani választásra, akik képesek lesznek a várost elindítani a fejlődés irányába.

A kampánygyűlésen a Jobbik nevében Fehér Zsolt, az MSZP képviseletében Kiss Zsolt, a civilek részéről Jess Kinga, a Momentum részéről pedig Zöldi Péter beszélt arról, hogy az ideológiai különbségek ellenére mi kovácsolta eggyé az Összefogás Vácért ellenzéki formációt.

Zöldi Péter Momentun Öszefogás Vácért
Ideológia helyett inkább általános emberi értékeket látunk, általános emberi értékeket tartunk fontosnak, mint őszinteség, becsületesség, tisztaság, egyenesség és átláthatóság. Ebben a fogalmi körben szeretném én, ha megmaradna az összefogás és működőképes lenne. És ezt a működőképességet, ha minden jó megy, egy sikeres választások során demonstrálni is lehetne.

A folytatásban Matkovich Ilona reagált azokra a kritikákra, amik a kormánypártiak és a többi ellenzéki formáció részéről érte az elmúlt hetekben. Az Összefogás Vácért civil polgármesterjelöltje szerint az ellenzékiek közül elsősorban azért ő van a célkeresztben, mert egyértelmű, hogy ők az esélyes kihívói a jelenlegi városvezetésnek.

Matkovich Ilona polgármesterjelölt Összefogás Vácért
Azért kezdtem politizálni, mert elegem lett abból, hogy a városvezetés mindennel foglalkozik, csak azzal nem, ami a dolga. Hogy gazdátlanok a közterek, egyre koszosabbak az utcák, hogy senki nem képviseli a váci lakosság érdekeit. Eltelt kilenc év minden eredmény nélkül. A közvéleménykutatások azt mutatják, hogy rosszul áll a kormányoldal, és, hogy mi vagyunk az ellenfél. Én ma reggel kaptam a legutolsó mérést, és ebből egyértelmű, hogy a többiek, akik szintén az ellenzéki oldalon indulnak, elvinni tőlünk tudnak szavazatokat, de nyerni nem tudnak. A jelenlegi vezetésnek jó, mert így van reményük arra, hogy megtarthatják az állásaikat, mert mindnyájan jó zsíros állásokban vannak.

Matkovich Ilona programismertetőjében elhangzott: megválasztásuk esetén egy városi nagytakarítással kezdik a ciklust, de vállalják, hogy az öt év alatt 1000 fát ültetnek a közterületekre. A zöld-program keretében a Rózsapark, a Liget, a Vásártér rendezését is megkezdenék, de gyermekparkok építésére és utak fejlesztésére is pályázna közvetlenül az önkormányzat. Pénzügyi szempontból fontosnak vélik továbbá, hogy felvegyék azokkal a cégekkel a kapcsolatot, akik kisebb üzemtevékenység mellett is iparűzési adót tudnának hozni Vácnak.

Matkovich Ilona polgármesterjelölt Összefogás Vácért
Mi önökben bízunk, hogy önök értik, hogy az ellenzéki oldalon nekünk van egyedül komoly szakemberekből álló csapatunk, akik megbízhatóan el tudják vezetni ezt a várost. Közös programunk pénzügyi alapja a tisztességes gazdálkodás, a takarékos városüzemeltetés, és a pályázati lehetőségek maximális kihasználása. Leegyszerűsítve: amíg nincs elvégezve a közterület takarítás, a fűnyírás, és az egyéb kötelező feladatok addig nem költünk Attila szoborra.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.