ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Alakuló ülést tartott az új képviselő-testület
Feltöltötte esaniko - kedd 05 november 2019 - 10:51:20
Múlthét csütörtökön megtartotta alakuló ülését az újonnan megválasztott képviselő-testület. A fórumon a polgármesterrel együtt 14 fő jelent meg. Egy képviselő a helyszínen vette át mandátumát, a korábbi polgármester, a listáról bejutott Fördős Attila azonban nem jelent meg az ülésen. A nagyjából egyórás tanácskozáson több fontos döntést hozott a grémium, többek között takarékosságot célzó módosításokat fogadtak el, és megválasztották a két alpolgármestert is.

14 órakor 14 fő részvételével kezdődött múlthét csütörtökön az újonnan megválasztott testület alakuló ülése. Az eseményt jelentős társadalmi érdeklődés kísérte, a díszterem széksorai szinte teljesen megteltek. A Himnusz eléneklése után a képviselők egyhangú szavazással elfogadták a napirendi pontokat, majd Dr. Oroszi Sándor, a Helyi Választási Bizottság elnöke ismertette a helyhatósági választás váci eredményeit. Itt derült ki, hogy a kompenzációs listáról mandátumhoz jutó korábbi polgármester, Fördős Attila nem vette át a megbízólevelét. A kormánypártoknak 30 napjuk van arra, hogy helyére a korábban megadott listáról képviselőt delegáljanak, akivel 15 főre egészül majd ki a testület. A helyszínen vette át megbízólevelét Rozmaring Sándor, a 10-es választókerület új képviselője, majd a jelenlévő képviselők, valamint Matkovich Ilona polgármester letették az esküt. Ezt követően a polgármester javaslatot tett a két főállású alpolgármester megválasztására Kiss Zsolt általános helyettes és Inotay Gergely személyében, akiket a jelenlévők titkos urnás szavazással egyhangúlag jóváhagytak. Illetményüket a polgármester fizetésének 80%-ában határozták meg, majd az is elhangzott, hogy a holnapi rendkívüli ülésen még egy társadalmi megbízatású alpolgármestert választanak és várhatóan ugyanekkor egy tanácsnoki státuszról is döntenek, amivel a társadalmi kapcsolattartást erősítenék. Pető Tibor Fideszes képviselő hangot adott annak, hogy utóbbi két státusz létrehozását a kormánypárti frakció nem támogatja, ezzel szemben azt szeretnék, hogy a Városfejlesztési Bizottság különálló egységként, 5 fővel működjön tovább. Matkovich Ilona rövid programismertetőjében egyébként hatékonyabb munkát és nagyobb takarékosságot ígért, aminek első lépéseként bejelentette: felére csökkentik a közpénzből fizetett bizottságok számát, amitől mintegy 5 milliós megtakarítást remélnek majd a városi költségvetésben.

Matkovich Ilona polgármester
A bizottsági összevonás mellett két emberre van szükségünk, akik olyan feladatokat elvégeznek, amelyeket részben korábban a bizottságok végeztek, tehát ezért történt ez a felosztás.

A napirendi pontok megtárgyalása végén Kászonyi Károly adott tájékoztatást a vagyonnyilatkozattételi eljárásról és a beadandó nyilatkozatról. A képviselő-testület alakuló ülése a Szózat eléneklésével zárult.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.