ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Páratlan látnivaló a ligeti tavon
Feltöltötte esaniko - csütörtök 07 november 2019 - 14:04:10
Szó szerint páratlan látványban lehet része annak, aki mostanában a ligeti tó környékén tesz sétát. Egy magányos hím mandarinrécét lehet megfigyelni, aki nagyjából két hete próbál elvegyülni a horgásztó őshonosnak számító vadkacsái között- kevés sikerrel. Az eredetileg Ázsiából származó díszmadár ugyanis annyira színpompás, hogy még véletlenül sem lehet összetéveszteni a liget többi kacsájával, bár láthatóan jól kijönnek egymással. Sőt, peckes járásával és különös hangjával inkább úgy tűnik, a ritka példány mostanra valamiféle rangra is szert tett a többiek között.

Ilyen a hangot ad a hím mandarinréce, miközben arra vár, hogy kolléganőm az imént vásárolt madáreleséggel kényeztesse a vélhetően ehhez szokott díszmadarat. Az Európában szabadon meglehetősen ritkán fellelhető faj története egyébként jóval az időszámítás előtti időkre nyúlik vissza, Ázsiában már akkor szépsége miatt tartották. Kontinensünkre 1745-ben telepítették be, de majdnem száz év kellett hozzá, hogy szaporítani is tudják. Számuk így is csekély, mindössze 7000 vadon élő párt tartanak nyilván az ornitológusok Európában. Ezeknek jó része a berlini állatkertből elszökött egyedekből kialakult populációhoz tartozik, jól tűrik a hideget és a megfigyelések szerint nemcsak az élőhelyükhöz, hanem a párjukhoz is ragaszkodnak, akár egy életen át. Kínában éppen ezért a mai napig a házastársi hűség és boldogság jelképe a mandarinréce. Legjobban az erdővel körülölelt vizeket kedveli, feltehetőleg ezért tetszett meg ennek a gácsérnak is a ligeti tó. Remélhetőleg akad majd párja is, bár a helyi horgászok szerint ez a példány egyelőre magányos. Érdekesség, hogy ez a faj a fák odvában, néha több méter magasban költ. A leírások szerint nagyon félénk, többnyire a parti növényzetben rejtőzik, de jól látszik, hogy a mi példányunk nem túl szégyenlős. Ügyesen repül az ágak között, és hegyes karmai segítségével még fákra is felmászik. Többnyire sötétedés után kezdi el keresgélni magvakból, csigákból, rovarokból és kisebb halakból álló táplálékát, kedvenc étele a makk. Rendkívüli ritkaságát jelzi, hogy ha vadon felbukkan, szinte azonnal írnak róla az újságok. Gyönyörködjenek hát benne önök is, akár itt a képernyőn, akár a tónál, de vigyázzanak rá, mert egy veszélyeztetett faj egyetlen váci példányát látják!

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.