ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Ismét téma lehet a döntéshozók körében a váci Duna-híd?
Feltöltötte esaniko - hétfő 23 március 2020 - 09:10:41
Levélben kért információt az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkárától Rétvári Bence a váci Duna-híddal kapcsolatban. A térség országgyűlési képviselője facebook-posztjában arról számolt be, hogy a Minisztérium egyetért a híd műszaki szükségességével, ezért a kormány Útprogramjának felülvizsgálata során –ahogy fogalmaz- fel fogják vetni a váci Duna-Híd megépítését is.

A váci Duna-híd megvalósításáról először 2005-ben Bóth János váci szocialista képviselő tartott lakossági fórumot, aminek keretében bejelentette, hogy hat éves előkészítői munka eredményeként elkészült a híd látványterve. A váci híd általában a választások alkalmával került elő, így például 2010-ben, mind a jobboldali- mind a baloldali programok, illetve ígéretek között szerepelt, és 2014-ben is, amikor Harrach Péter beszélt választási programjában a híd megépítésének fontosságáról. Bár az M2-es bővítésével tavaly őszre elkészültek, a Váci híd megvalósításában az elmúlt 15 évben semmilyen érdemi előrelépés nem történt. Az átlópilonosnak megálmodott építmény legutóbb szeptemberben került ismét a térségi médiumok érdeklődésének középpontjába, amikor Dunabogdány egyik képviselője online aláírásgyűjtésbe kezdett a híd megépítését kezdeményezve, de az őszi helyhatósági választások során nem volt központi téma a Duna-híd megépítése. Rétvári Bence jelenlegi facebook posztjából az olvasható ki, hogy a döntéshozók ismét felvetik a híd megépítésének lehetőségét a kormányzati Útprogram felülvizsgálatakor.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.