ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Hétfőtől félpályán közlekedhetnek Dömösnél a vonatok, maradnak viszont a Hop-on-Hop-of hajójáratok.
Feltöltötte esaniko - hétfő 13 július 2020 - 10:51:17
Július 13-ától egy sínpáron visszaáll a vonatközlekedés Nagymaros és Zebegény között, ahol sárlavina rongálta meg a vasútpályát-jelentette be csütörtökön Rétvári Bencével és Szentkirályi Alexandrával, valamint Spányik Gábor MAHART ügyvezetőjével tartott közös sajtótájékoztatón Nyiszter Tamás, a MÁV vezérigazgató-helyettese. A 70 méteren megrongálódott pályaszakaszt a nyár végére fogják teljesen helyreállítani, addig félpályán, 2-3 perces járatkéséssel közlekednek majd a szerelvények. A nagy sikerre tekintettel maradnak viszont a hop-on-hop-of hajójáratok – erről Rétvári Bence beszélt-aki elmondta: napi 500 forintos jegyáron korlátlan felszállással, és sűrített járatszámmal szállítják egész nyáron Zebegény-Dömös-Nagymaros –Visegrád között a turistákat.

A kormányszóvivő közben ezt a lehetőséget is példaként említve arra buzdította a nyaralni vágyókat, hogy maradjanak itthon, mert míg Magyarországon csökken a koronavírusos fertőzöttek száma, addig a turisztikailag kedvelt célországokban nő,de egyúttal arra is rámutatott, hogy minden itthon elköltött forinttal a hazai vállalkozókat támogatják az utazni vágyók.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő Fidesz-KDNP
Mi is nagyon sokat tudunk tenni azért, hogy a gazdaságnak az elmúlt évekig folyamatosan egyre jobban teljesítő ágazata ne veszítsen túl sokat ebből a lendületből, illetve minél hamarabb visszakapja azt a lendületet. Hiszen hogyha magyarországi úti célokat választunk, igénybe veszünk ilyen fantasztikus hajójáratokat, vagy éppen ezt a környéket választjuk úticélból, ezekben az éttermekben eszünk, amik itt a környéken találhatók, azzal mind-mind hozzájárulunk ahhoz, hogy ez a gazdasági szektor és az ebből élők, az ebből a családjukat eltartók is át tudják vészelni ezt a jelenlegi súlyos és nehéz helyzetet. Úgyhogy nagyon fontos az, hogy vigyük jóhírét ennek a fantasztikus hajójáratnak, amit most már nagy gyakorisággal igénybe tudunk venni


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.