ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Elfogták a ligeti támadót. Egy 33 éves csörögi férfi rabolt múlt kedden
Feltöltötte esaniko - csütörtök 06 augusztus 2020 - 12:56:28
Elfogták a ligeti támadót. A rendőrségi közlemény szerint egy 33 éves csörögi férfit gyanúsítanak azzal, hogy múlt kedden, hajnali háromkor kirabolt és brutálisan megvert egy munkába igyekvő 65 éves váci asszonyt a Szent László úton. A váci nyomozók 7 nap múlva, kedden bilincselték meg a támadót, az ügyben pedig a férfi 47 éves élettársa ellen is eljárás indult, aki az elrabolt ékszerek eladásában segédkezett.

Dolgozni indult július 28-án hajnalban egy váci asszony, amikor a Szent László úton hátulról valaki elkapta a nyakát, behúzta egy közeli bokros területre és ütni kezdte. A segítségért kiáltó nő ugyan nem ellenkezett, de hogy elhallgattassa, támadója többször megütötte, kitépte fülbevalóit, leszakította nyakláncát, lehúzta gyűrűit, elvette a táskáját, majd sorsára hagyta-írja a police.hu. Augusztus 4-én, csörögi lakóhelyén fogták el a gyanúsítottat-olvasható a rendőrségi beszámolóban. Az alkalmi munkákból élő 33 éves férfit kihallgatták, a bűncselekmény elkövetését beismerte. Azt mondta, pénzhez akart jutni valahogyan, ezért céltalanul bolyongott Vácon, amikor meglátta a gyalogló asszony nyakában a megcsillanó ékszert. Követni kezdte, majd rátámadt. Miután mindenét elvette, elfutott a közeli vasútállomásig, hazavonatozott, majd aludni tért. Az ékszereken 47 éves, munkanélküli élettársával másnap túladott, a pénz egy részéből pedig tartozásukat fedezték, a maradékból cigarettát és ételt vásároltak. A Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai az ékszereket egy zálogházban megtalálták, a 47 éves nő ellen orgazdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. A 33 éves csörögi férfi ellen – őrizetbe vétele mellett – rablás és maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, egyben kezdeményezik letartóztatását.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.