ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Házon kívül A hét műtárgya. Blaskó János szoborpárját ajánlja figyelmünkbe a művelődési ház.
Feltöltötte esaniko - csütörtök 19 november 2020 - 09:03:08
Ismét hetente mutat be egy-egy új műtárgyat a váci művelődési központ. A járványhelyzet miatt az épület ismét bezárt, ezért most –rendhagyó módon- egy kültéri alkotást ismertetnek meg a műkedvelőkkel. Blaskó János: Ölelkezők című szobra 1980 óta áll az épület előtt. A Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész 1973 és 1988 között Vácon élt, a városban több köztéri alkotása is fellelhető, ő készítette I. Géza király várfalon álló bronzalakját, és Juhász Gyula mellszobrát is.

Blaskó János 1945-ben született Budapesten. 1971-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, mestere Mikus Sándor volt. 28 évesen költözött Vácra, majd 14 év után, 1988-ban költözött vissza a fővárosba, ahol az édesapja, id. Blaskó János festőművész egykori műhelyében is alkot, illetve a Vas megyei Zsennyén kialakított második otthonában is dolgozik. Érdekesség, hogy testvérei is ismert, és elismert művészek, egyikük Blaskó Péter színész, a Nemzet Művésze, a másik, Blaskó Balázs az egri színház igazgatója.
Blaskó János eddig legalább száz köztéri szobrot készített, emellett kisplasztikákat, érmeket, portrékat, díszítő jellegű kompozíciókat és emlékműveket alkot. A Váci Madách Imre Művelődési Ház e heti műtárgya az Ölelkezők, vagy más források szerint Emberpár c. szobra, amelyet 1980-ban avattak fel. A kultúr épülete előtt álló, 240 cm magas alkotás talán az első olyan köztéri munkája, ahol kötöttségektől mentesen, a téma szokásos ábrázolásától igen messze elszakadva, szabadon dolgozhatott-írja Kopócsy Anna művészettörténész. Hozzáteszi: a szobrászművész eredetileg Madách-emlékműnek szánta munkáját. Talapzata egy dunai kavics mintájára készült, mely a vízhez, a folyóhoz, az élethez kapcsolódik, ez Blaskó alapvető motívuma. A bronzból kiöntött pár a monumentális méret ellenére intimitást sugároz. Ahogy Kopócsy Anna fogalmaz: összetartoznak, magányosan állnak a térben, s talán ez a magányos, a külvilágot kizáró összefonódás az, ami a szobrot Madách művével adekvát értelművé teszi. Blaskó János idén, 75. születésnapja után néhány nappal vehette át a Munkácsy díjat.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.