ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Mától hetente tesztelik a pedagógusokat
Feltöltötte esaniko - kedd 24 november 2020 - 09:11:28
Mától hetente végeznek koronavírus gyorstesztet a bölcsődei dolgozókon, óvónőkön, tanárokon és az oktatási-nevelési munkában közreműködő alkalmazottakon. Az állami szűrés önkéntes, a lebonyolításban pedig kormányhivatali dolgozók és orvostanhallgatók is részt vesznek. Összesen 15 ezer feladat-ellátási helyen, mintegy 190 ezer ember teszteléséről kell a diákokból és hivatalnokokból álló kétfős csapatoknak gondoskodniuk. A szűrőmunkát nagyjából ezer csapat végzi hazánkban-jelentette be Gulyás Gergely miniszter.

Megkezdődött a tanárok, az óvodai és bölcsődei dolgozók tesztelése, amin önkéntes a részvétel, de az eddig visszajelzések szerint elvétve akad olyan pedagógus, aki nem kíván részt venni az ingyenes szűrésen. Az Emmi tájékoztatása szerint a program keretében az oktatásban közreműködő dolgozókat, köztük a pedagógiai szakszolgálatok munkatársait is tesztelik, valamint azokat a tanárokat is, akik csak délutáni, csoportos felkészítő órákra mennek be az intézménybe, egyébként online oktatnak. Az országosan elrendelt, az egészségügyi, szociális és nevelési intézményekben dolgozókat érintő koronavírus szűrést antigén tesztekkel végzik, amely az aktuális fertőzöttség kimutatására alkalmas. A heti rendszerességgel végzett tesztelést rendjét és ütemezését az Operatív Törzs határozza meg, a lebonyolításba pedig harmad- és negyedéves orvostanhallgatókat, valamit kormányhivatali dolgozókat is bevonnak. Ha valakinek pozitív lesz az eredménye, kötelessége értesítenie a háziorvosát, aki tájékoztatja őt a további teendőkről-áll a kormányrendeletben.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.