ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Megdrágul az alapszámla
Feltöltötte esaniko - csütörtök 20 január 2022 - 12:50:11
A csak alapszintű banki szolgáltatást igénylők számára egykor kedvezményesként bevezetett, úgynevezett alapszámla korábban sem volt olcsónak nevezhető, de most jócskán megdrágul majd a díja- állítja az azénpénzem.hu. A számlavezetésért havonta kérhető összeget ugyanis a jogalkotók a minimálbérhez szabták, ami idén januártól jelentős mértékben nőtt.

A bankok 2016-ban vezették be azt az alapszintű fizetési számlát, amelyet uniós előírás szerint garantálni kell minden magyar állampolgárnak, vagy itt tartózkodó uniós állampolgárnak. Az alapszámla havi díját a jogalkotók a minimálbér 1,5 százalékában maximálták. Ez már a bevezetés pillanatában is drága megoldást eredményezett. Akkoriban a következő évre ígérték, hogy lesz egy teljesen díjmentes, szociálisnak nevezett számlatípus is, de ez azóta sem valósult meg. Az alapszámla viszont az elmúlt években is töretlenül drágult. Az idén januártól jókora további megugrás után a minimálbér 200 ezer forintra, a garantált bérminimum 260 ezer forintra emelkedett, ami az előírásnak megfelelően húzza majd magával az alapszámla díját is. Az alapszámla-vezetés havi díja legfeljebb az előző évi bruttó minimálbér 1,5 százaléka lehet, így a béremelést csúsztatottan követi a számla drágulása.A pénzintézetek tapasztalatai az alapszámlák nem túl keresettek, de a minimálbér emelése nem csak az alapszámla díját befolyásolja. Minden jövedelemhez kötött bankszámla változik a legtöbb banknál. Az egyik pénzintézet népszerű csomagjánál például, ha a számlára nem érkezik havonta legalább 266 ezer forint, akkor 4000 forintot kell minden hónapban fizetni, de a legtöbb bank szintén korrekciós díjat számít fel havonta, amennyiben nem érkezik a számlára a szerződésben foglalt összeg.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.