ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Esélyegyenlőségi nap a Diadalív Lakóotthonban
Feltöltötte esaniko - csütörtök 23 június 2022 - 09:37:56
A váci és környékbeli fogyatékossággal élő emberek legnagyobb ünnepét tartották kedden a Mozgáskorlátozottak Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének Rákóczi úti központjában. Az Esélyegyenlőség Napján vers, zene és a gondozottak által előadott műsorok követték egymást. Megemlékeztek Chikán Csaba egykori elnök munkásságáról, és köszöntötték a „Fogyatékossággal Élő Váci Emberekért" kitüntető címet elnyert Kovács Mária nyugalmazott pedagógust is, aki 1977-től dolgozott a váci Cházár András Többcélú Közoktatási Intézményben.

A Diadalív Lakóotthon udvarán zajlott az ünnepség, ahol a váci és környékbeli fogyatékossággal élő emberek érdekvédelmével, illetve nevelésével foglalkozó intézmények és civil szervezetek részvételével rendezték meg a Fogyatékossággal Élő Emberek Esélyegyenlőségi Napját. Az esemény megnyitóján Bunna Katalin, az otthon vezetője köszöntötte a megjelenteket, majd Roszik Csaba beszélt az egyesület terveiről. Az elnök elmondta, hogy a közeljövőben pályázati pénzből megkezdik a lakóotthon homlokzatának felújítását. Megköszönte az önkormányzat ehhez nyújtott segítségét, és kiemelte, hogy az intézmény húszéves fennállása alatt zökkenőmentesen integrálódott a város életébe.

Roszik Csaba elnök, Mozgáskorlátozottak Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Nekünk mindig az volt a felagadunk, hogy beilleszkedjünk a társadalomba, integráljuk önmagunkat, társainkat, és azt gondolom, hogy ez szépen csöndben megvalósult. A csöndben és a szépen van a hangsúly, mert lehetne más városokból más példákat hozni. De én úgy gondolom, hogy a város lakói, az utca embere, a boltos, a taxis minket be- és elfogadott, és ezért tudunk ilyen szépen, nyugodtan működni itt.

Az önkormányzat nevében Matkovich Ilona polgármester arról biztosította a megjelenteket, hogy a későbbiekben is élvezhetik a város támogatását. A polgármester felidézte, hogy évekkel korábban egy civil szervezet tagjaként hogyan került szoros kapcsolatba az egyesülettel, amit most városvezetőként is hasznosítani tud.

Matkovich Ilona polgármester
Én nagyon örülök neki, hogy ez az egyesület ilyen régóta itt van Vácon, mert szükséges az, hogy különböző emberek megtanulják elfogadni egymást és megtanulják segíteni egymást. Nagyon örülök, hogy Bunna Kata és Roszik Csaba viszik tovább a chikáni örökséget, de az is fontos, hogy Jutka is itt van. Korábban nem polgármesterként jöttem, viszont most ez most picit több lehetőséget ad, mégpedig abban, hogy anyagilag segíteni tudjunk.

A műsor további részében a Tabán utcai Fogyatékosok Napközi Otthonát támogató Sorstárs 94 alapítvány „Vásári forgatag” című műsorát láthatta a közönség, majd Bunna Katalin nyújtott át egy oklevelet a Diadalív Lakóotthonba elsőként beköltözőnek. Ezt követően Chikánné Sarodi Judit idézte fel az egyesület megalakulásának és eddigi tevékenységének legfontosabb állomásait. Tóth Ildikó szociális szakember "alapellátásból szakellátásba" címmel tartott előadást, míg Del Medico Mihály rendőr alezredes a kerekesszékkel történő közlekedés kapcsán adott tanácsokat. A jelenlévőket végül Beszkid József dalai szórakoztatták és kötetlen beszélgetéssel zárult az esélyegyenlőségi nap váci rendezvénye.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.