ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


220 éves a váci siketnéma intézet
Feltöltötte esaniko - csütörtök 11 augusztus 2022 - 14:05:55
Augusztus 15-én ünnepli 220. évfordulóját a váci siketnéma intézet. Az intézményesített siketellátást a névadó Cházár András kezdeményezte és ő is hozta létre azt a váci intézményt, ami a tagintézményeivel együtt a mai napig a legtöbb fogyatékkal élő gyermek nevelését, oktatást végzi Magyarországon. Az évszázadok alatt a gyermekek körében is változott a különböző fogyatékkal élők aránya. Míg az orvos tudománynak és a technika fejlődésének köszönhetően csökkent az ellátásra szoruló hallássérültek köre, eközben például nőtt az autizmustban szenvedők száma.

A 16. század közepén Cardanus olasz filozófus állt először a siketoktatás élére, aki szembeszállva a korábbi felfogással rájött, hogy a hallási fogyatékkal élőt is meg lehet tanítani írni és olvasni. 1580-ban Spanyolországban pedig egy bencés szerzetes volt az, aki már kifejezetten siketeket oktatott a betűk értelmezésére. Innentől a jelnyelv kialakulásának hosszú és szakadozó ideje következik, míg 1770-ben a felvilágosodás korában Franciaországban, majd Bécsben is iskola alakul a siketek művelése céljából. Magyarországon az 1700-as évektől a protestánsok kezelésében alakuló árvaházak a siket-ügy úttörői. Ők kisebb helyi eredményeket érnek el, de az igazi mérföldkövet a Jólészen született Cházár András teszi le, aki 1790-től Gömör megye főjegyzőjeként tevékenykedik. Itt ismerkedik meg Sturmann Márton nagybirtokossal, akivel egy ilyen célú humanitárius intézmény létrehozásán gondolkodtak, ezért egy itthoni iskola létrehozásának tervét,a gömöri közgyűlés elé vitték. Az igazi előrelépést a bécsi Siketnéma Intézet igazgatójának, Joseph Mayneknek a lobbija jelentette, aki a Habsburg császárnál tett javaslatot egy magyarországi siketeket-némákat oktató tanoda létrehozására.I. Ferenc 5000 forintot adományozott a célra,azonban ennek legalább a tízszerese kellet, hogy az intézmény elindulhasson.Cházár András két év alatt össze is gyűjtötte a pénzt, 50 ezer forintot, így 1802. augusztus 15-én a váci püspöki székház helyén megnyithatta kapuit az első magyar siketnéma iskola.

Ványi Lászlóné intézményvezető: Cházár András EGYMI

Ezelőtt 2020 évvel nyílt meg az iskolánk kapuja augusztus 15-én Nagyboldogasszony Napján, ez is azt gondolom, hogy egy szimbolikus nap és azóta, valóban a történelmi Magyarországon elsőkét ellátjuk a gyerekeket és ugyanott ugyanazt folyamatosan, folyamatos működés mellett. Bár sokminden változott és nagyon megnőtt az ellátási körünk is.

Mára már óvodás kortól akár 25 éves korig is ellátják a rászoruló gyermekeket, illetve fiatalokat. A főtéri Cházár András iskola épületében a kollégiumi ellátás mellett óvodai nevelés és általános iskolai oktatás is zajlik, de a korosabb diákok számára szakképzést is biztosítanak. A Zichy Hippolyt utcai tagintézményben szintén sérült gyerekek alapoktatása zajlik. A Naszály úti Simon Antal tagintézményben az autizmussal élő gyerekekkel foglalkoznak, ahol többek közt beszédjavító pedagógiai munkaközösség is munkálkodik. A Cházár András intézmény struktúrához még a szentendrei Bárczi Gusztáv általános iskola is hozzátartozik, ahol szintén kiskorúak részesülnek speciális oktatásban. Az évszázadok alatt a gyermekek körében is változott a különböző fogyatékkal élők aránya. A hallássérültek számacsökkent, ezzel párhuzamosan viszont nőtt az autista problémákkal küzdők aránya, amihez az intézményi struktúra is alkalmazkodott.


Ványi Lászlóné intézményvezető

Az orvostudomány fejlődésével, illetve a diagnosztikai eljárásoknak az orvostudomány terén például említeni tudom, hogy régen a rózsahimlő jelentett nagyon nagy veszélyt, mert azok a kismamák, akik elkapták ezt a fertőző betegséget, azoknál előfordulhatott, hogy a magzat nagyon súlyos fogyatékosságot szerzett már a terhesség alatt, nagyon sok hallássérült gyermek így lett. Illetve egyéb antibiotikumos kezelések is előidézhették, ezeket a gyógyszereket mára kivonták, illetve a fejlődést az is jelenti, hogy inplantátumokkal tudnak segíteni a hallássérülteken, tehát az ő számuk, súlyossági fok is csökken. Emellett viszont megjelent egy újabb szép nagy terület az autizmussal érintetteknek az ellátása.

A Cházár András székhelyintézményben, illetve a három tagintézményében nagyjából 500 fő pedagógus és kisegítőszemélyzet dolgozik, akik közel 1000 különböző hallási illetve főleg mentális problémával küzdő gyermek és fiatal felnőtt oktatását, képzését látják el.



email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.