ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Befejeződtek az ünnepi programok a Művelődési Központban
Feltöltötte Zsóka - hétfő 11 december 2006 - 20:34:24
Harminc év alatt közel három millióan fordultak meg a Madách Imre Művelődési Központban, az intézményben a napokban értek véget a jubileumhoz kapcsolódó programok. Az Őszi Művészeti hetek idén az üneplés jegyében telt, „30 év 30 program” címmel tartott nagy sikerű rendezvénysorozatot a ház. Az évfordulóhoz több felújítás is kapcsolódott, ezek költségét a fenntartó váci önkormányzat segítségével fedezte a Művelődési Központ.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

A három évtized alatt – évi hatvan színháztermi rendezvénnyel számolva – 1800 saját szervezésű előadás tartottak a házban. Az 1976-os nyitás óta számos rangos eseménynek, nagy sikerű előadásnak és színvonalas kiállításnak adott otthont az intézmény, ezeket felsorolni is nehéz lenne. Könnyebb a számolás annak a 30-35 művészeti csoportnak, klubnak, szakkörnek, civil szervezetnek az esetében, amelyek a Csányi krt-i épületben heti, havi rendszerességgel tartanak foglalkozásokat,. Mint a Művelődési Központ igazgatójától, Iványi Károlynétól megtudtuk, a közösségek otthonra is leltek az intézményben. Az évfordulót az Őszi Művészeti Hetek rendezvénysorozat keretében ünnepelték meg ezekben a hetekben, stílszerűen 30 programot kínálva. A jubileumi alkalomra két kiadványt is megjelent az intézmény gondozásában. Az egyik „30 éves a ház” címmel a házban működő művészeti csoportok, közösségek, szakkörök tevékenységét mutatja be, a „30 év 30 kép 30 festő” pedig az évfordulóra megrendezett képzőművészeti kiállítás katalógusa. A jeles esemény kapcsán komoly felújításokra is sor került a Művelődési Központban, így a színházteremben korszerűsödött a teremakusztika, a fény- és hangtechnika, a Maklári teremben és a tükörteremben pedig elvégezték a nyílászárók, az álmennyezet, és a világítás cseréje.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Hozzászólások: 3 email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.