Nemrégiben a Tragor Ignác Múzeum Kék Galériájában jártunk, ahol jelenleg Szilágyi László képeslap gyűjteménye látható. Önök is kicsit bővebben megismerhetik a képeslapok történetét.
Az Ördög c. darabbal érkezik a művelődési központba a Morpheus Színműhely, február 20-án. A darab rendezőjét, Nagy Fruzsina Lillát, valamint a dramaturgot, Komenda Rolandot láttuk vendégül a műsorban.
A titok – Danny Blue érkezik a Váci Dunakanyar Színházba, február 26-án este 7-től láthatja a közönség a mentalista estjét. Erről és a kezdetekről is beszélgettünk a Hazaiban.
Január 30-án, pénteken nyílt az Ukrajna egykor és most címet viselő tárlat a művelődési központban, amely az ország jelenét és múltját mutatja be, fotókon és dokumentumokon keresztül. A megnyitón mi is ott jártunk, most Önök is láthatják.
A Frakk a macskák réme c. sorozat szereplői új életre kelnek, hamarosan a váci közönség is találkozhat velük a Rátonyi Róbert Színház művészeinek jóvoltából itt, a művelődési központ színpadán. A színház igazgatójával beszélgettünk az előadásról.
Göd híres a környéken a zenei programok sokaságáról. 2026-ban is elindulnak Wagner László becsal programjai, erről beszélgettünk a Hazaiban, az idei első rendezvény kapcsán.