Kategória: Hazai

  • Hazai

    Hazai

    Éppen 100 éve, 1926. május 14-én született Fésűs Éva, Kossuth-díjas meseíró. Neki állított emléket az Arcus Galéria egy rajzversennyel. A gyerekek alkotásai az Arcus falain láthatóak még júliusig. Külön érdekesség, hogy az író egykor épp a galéria felett élt. Erről és természetesen a mesékről beszélgettünk a helyszínen Misik-Nagy Ritával.

  • Hazai

    Hazai

    Szombaton mindenkit újra vár a múzeumok éjszakája. Korábban már beszéltünk róla, de most felelevenítünk néhány programot a szombati műsorfolyamból.

  • Hazai

    Hazai

    Egészen a Vigalomig látható a művelődési központ Kávézó Galériájában Vaskó Tamás tárlata. A helyszínen mi is ott jártunk, hogy Önöknek is megmutassuk az urbex fotózás egyik hazai mesterének képeit.

  • Hazai

    Hazai

    A Naszálytej történetét mutatja be a Tej-út kiállítás a Tragor Ignác Múzeumban. Még a megnyitó előtt jártunk ott és lestünk be egy kicsit a kulisszák mögé. Ezt mutatjuk most.

  • Hazai

    Hazai

    Három napon át újra zenétől lesz hangos a gödi Duna-part. Hétvégén újra mindenkit várnak a jazz napok. A témában Wagner László, főszervezővel és a programon fellépő Söndörgő együttes nagybőgősével, Dénes Ábellel beszélgettünk

  • Hazai

    Hazai

    A jövő régészeit várja a Tragor Ignác Múzeum kertje a régészek napján, ahol mindenki kipróbálhatja majd a régész pálya csínját-bínját.

  • Hazai

    Hazai

    Bari Janó több évtizedes munkáinak válogatásából nyílt tárlat a művelődési központban, ahol nemcsak a képek mustrájára, de a művész támogatására is lehetőségük van. Ezt mutatjuk most meg.

  • Hazai

    Hazai

    A Dicsőítő Szigetet is ajánlottuk a Hazaiban, melyet ötödik éve tartanak Szigetmonostoron. A részleteket Gável Andrástól tudtuk meg.

  • Hazai

    Hazai

    Az országos 97. Ünnepi Könyvhét és 25. Gyermekkönyvnapokhoz csatlakozik a város. Lesz többek között tudományos és irdolami szekció is a június 13-i Váci Könyvnapon, erről beszélgettünk Fehérváriné Tóth Helgával és Pápay Eszterrel.