Szerző: liptaiadrienn

  • Juhász Béla szerint csak a DK foglalkozna érdemben a banki károsultakkal

    Juhász Béla szerint csak a DK foglalkozna érdemben a banki károsultakkal

    Juhász Béla, a Pest 11-es választókerület DK-s országgyűlési képviselőjelöltje közösségi oldalán arról írt: törvényben köteleznék a bankokat az Európai Unió Bíróságának devizahiteles ügyekben hozott ítéleteinek végrehajtására egy esetleges kormányváltás után. Bejegyzésében egy friss bírósági döntésre hivatkozott, amelyben egy pénzintézetet több mint 40 millió forint visszafizetésére köteleztek egy család számára.

  • Bélyeget bocsátanak ki a MIMK jubileumára

    Bélyeget bocsátanak ki a MIMK jubileumára

    Különleges bélyeget bocsátanak ki a Madách Imre Művelődési Központ 50. évfordulójára. Az ünnepi lenyomat a váci intézményt ábrázolja és szombaton mutatják be a közönségnek.

  • 40 évvel ezelőtt pár lovassal indult, mára már a legnagyobb katonai hadjárat lett belőle

    40 évvel ezelőtt pár lovassal indult, mára már a legnagyobb katonai hadjárat lett belőle

    A hagyományokhoz híven idén is megérkezett április 8-án a tavaszi hadjárat a Ligetbe, hogy felidézzék az 1849-es váci csatát. A történelmi esemény során Damjanich huszárjai Földváry Károly vezetésével visszafoglalták a várost az osztrák csapatoktól. Az ütközet jeleneteit ezúttal is az 1868-ban állított emlékmű előtt elevenítették fel a hagyományőrzők, ahol a város alpolgármestere mondott beszédet.

  • Új bolt alapkövét tették le Csörögben

    Új bolt alapkövét tették le Csörögben

    A következő hónapokban épülő, magyar tulajdonú üzletlánc új boltjának alapkövét tették le Csörögben. Az eseményen részt vett Rétvári Bence, a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselőjelöltje is. Rétvári beszédében az elmúlt évek csörögi fejlesztéseit sorolta, és hangsúlyozta: a jövőben további forrásokat juttatnának a településre és a térség más részeire is, amennyiben – megfogalmazása szerint – ezt nem akadályozzák…

  • Hazai

    Hazai

    A közelmúltban zajlott a Váci Bartók-Pikéthy Zeneiskolában az ütősök országos versenye, melynek megnyitóján és mi is ott jártunk.

  • Hazai

    Hazai

    A Kék Ház Galériában jelenleg két ipolysági alkotó tárlatát láthatják az érdekelődők. Egy különleges technikát is megismerhetnek, ha megnézik.

  • Hazai

    Hazai

    A Kortárs vízjelek – akvarell variációk kiállítás május végéig látható a Kék Házban, az Akvarell Ünnep részeként. Mutatunk egy ízelítőt belőle.

  • Hazai

    Hazai

    Április 11-én Pápay Eszter, Czombos Péter és Tóbisz Tinelli Tamás estjét láthatják a Kék Házban a költészet napján. Erről beszélgettünk a Hazaiban.

  • Nagyító

    Nagyító

    Szimon Renáta, TISZA országgyűlési képviselőjelölt programja, váci választókerület.