Kategória: Hírek
-

Nyílt nappal várja a váci börtön a látogatókat a Vigalom szombatján
A Váci Világi Vigalomhoz kapcsolódva idén is megnyitja kapuit a látogatók előtt a Váci Fegyház és Börtön. Július 18-án, szombaton a hírhedt Doberdóba is beléphetnek az érdeklődők, a nyílt nap keretében pedig betekintést nyerhetnek a börtön történetébe és működésébe. A szervezők ingyenes tárlatvezetésekkel, történeti bemutatókkal és a büntetés-végrehajtás mindennapjait ismertető programokkal várják a látogatókat.
-

A polgármester szerint ismét spórolásra kényszerül az önkormányzat
Több költségmegtakarítással járó döntést hozhat a testület a polgármester kezdeményezésére, erről írt Matkovich Ilona a Facebook oldalán. A váci városvezető szerint a következő ülésen ismét többséget szerezhetnek javaslatai, miután -ahogy fogalmaz-, a Fidesz-KDNP bomlását követően helyi képviselők is elgondolkodhatnak a városnak tett esküjükről.
-

Közlekedési koncepció készül a Szérűskert fejlesztésére
A váci képviselő-testület jövő heti ülésén tárgyalja a Szérűskert közlekedési és forgalomtechnikai koncepcióját. A Kazinczy Lajos utca, a Németh László út, a Kiskúti árok és a Balassagyarmati út által határolt terület iskolaidőben eddig is rendkívül forgalmasnak számított, de az egykori Vác-pláza néven elhíresült épületegyüttes helyén zajló fejlesztés miatt várhatóan egyre nagyobb forgalmi terhelésnek lesz kitéve.
-

Elindult a városi nyári tábor
Ezen a héten elindult az önkormányzati nyári táborok első turnusa. A családsegítőprogramjai szerint négy héten át várják a résztvevőket, amelyekben minden turnus más-más tematikára épül. A szervezők változatos foglalkozásokkal és élményprogramokkal készülnek, hogy a nyári szünetben tartalmas kikapcsolódást biztosítsanak a gyerekek számára. Az első hét középpontjában az állatok kerültek
-

Csomagmegőrzés is kérhető a váci TDM irodában
Egyre több turista látogat Vácra a nyári szezonban – erről számolt be a Tourinform Iroda vezetője. A megnövekedett forgalom miatt az iroda idén már csomagmegőrzési lehetőséget is biztosít a városba érkezőknek. Eközben a helyi turisztikai szervezet már a Váci Világi Vigalomra készül: a TDM munkatársai a rendezvény szervezésében is közreműködnek, szombaton a közszolgálati rádió helyszíni,…
-

Mobilitás mindenkinek
A jövő heti képviselő-testületi ülésen tárgyalják Kiss Zsolt alpolgármester előterjesztését amely szerint Vác idén is csatlakozna az Európai Mobilitási Hét és az Autómentes Nap programsorozatához.
-

Vácon forgatott “A Mi Kis Falunk” Stábja
Egy napra filmes díszletté alakult Vác főtere: az RTL népszerű sorozata, A mi kis falunk stábja forgatott a belvárosban. A produkció munkatársai szerint a történelmi főtér hangulata és a város egyedi adottságai ideális helyszínt biztosítanak a felvételekhez, ezért a jövőben is szívesen térnek vissza Vácra.
-

Utoljára szervez vigalmat Laczi Sarolta, a háttérről szól a Nagyító
Hivatalosan július 16-án, a nulladik napon, a váci nemzetiségi önkormányzatok alkotóinak kiállításával indul az idei Váci Világi Vigalom. A 32. alkalommal megrendezett összművészeti fesztiválon több helyi zenei formáció lép fel, a húzónevek pedig Caramel, a Wellhello és a Korál emlékzenekar lesznek. A mai hírháttérműsor vendége a rendezvény főszervezője, a Madách Imre Nonprofit Kft. ügyvezetője, aki…
-

Újabb külterületi utak újulhatnak meg Vácon
A következő hónapokban újabb 26 külterületi út állapota javulhat Vácon. Az ehhez szükséges munkákhoz a Duna-Dráva Cement Kft. szállít bányai zúzalékot, amelynek szétterítésében a lakók és a Váci Városfejlesztő Kft. is részt vesznek.
