Kategória: Hírek
-

Szombaton újra: Vác a tiéd!
Idén is megrendezi az önkormányzat a „Vác a tiéd!” elnevezésű egész napos családi programsorozatot, amely a váci lakosoknak kínál közösségi kikapcsolódást. A rendezvény részeként Nyitott Városháza, különféle gyerekprogramok és interaktív foglalkozások várják az érdeklődőket. A napot a főtéren tartott szabadtéri filmvetítés zárja.
-

A határon innen élő rászoruló családokhoz is elindul a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás
Nemcsak a határon túli magyar gyerekek kapnak 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást, szeptembertől a határon innen élő rászoruló családok által nevelt diákok is hozzájuthatnak az éves állami támogatáshoz-jelentette be Magyar Péter. A szülőföldön magyarul programot még 2002-ben vezette be az első Orbán-kormány, majd 2023-ban emelte fel 100 ezer forintra diákonként az anyaországi hozzájárulás mértékét. A…
-

Sárkányhajózni mentek a MIMK táborozó diákjai
Sporttábort tart ezen a héten a Madách Imre Művelődési Központ, ahol az általános iskolás gyerekek minden nap más-más mozgásformával ismerkedhetnek meg. A tábor célja, hogy a résztvevők minél több sportágat kipróbáljanak. Csütörtökön a Dunán sárkányhajózás várta a gyerekeket.
-

-

Ötméteres lángok fenyegették a vasútmegállót
Házakat mentettek meg a több méteres lángoktól szerdán a katasztrófavédelem egységei. A feltételezések szerint a tüzet egy leszakadt elektromos vezeték okozhatta, amely meggyújtotta a száraz tarlót. A lángok gyors terjedését a kiérkező tűzoltók fékezték meg, így a közeli vasúti megállóban sem esett kár.
-

Nem találták meg a lányt akit este 10 órakor láttak a Dunában
Egy fiatal lány után kutattak szerdán a tűzoltók a Dunán, miután a bejelentések szerint a késő esti órákban a gödi szakasznál a vízbe került. A keresést a vízi mentésben részt vevő egységek megkezdték, a lányt azonban eddig nem sikerült megtalálni. A váci tűzoltóparancsnok arra hívta fel a figyelmet, hogy a Duna sodrása rendkívül erős és…
-

A biztosabb kerékpártárolásért, egységesebb városképért indul program Vácon
Kerékpártámasz-csereprogramot indít Vác önkormányzata annak érdekében, hogy a közterületeken egységes megjelenésű, korszerű kerékpártárolók szolgálják a biciklivel közlekedőket. A kezdeményezéshez a helyi vállalkozások és szolgáltatók is csatlakozhatnak: amennyiben az önkormányzat által összeállított katalógusból választanak kerékpártámaszt, egyszeri hozzájárulási díj megfizetése mellett mentesülnek a területhasználati díj megfizetése alól.
-

Megnőtt a szén-monoxiddal kapcsolatos káresetek száma – Szakértők szerint ezt is a hőség okozza
A rendkívüli hőség a tűzoltók munkáját is megnehezíti. Az elmúlt napokban több szén-monoxid-érzékelő is riasztott, a szakemberek szerint a tartós kánikula és az úgynevezett hőkupola-jelenség is közrejátszhat a veszélyes helyzetek kialakulásában.
-

II. fokú vízkorlátozást rendeltek el a DMRV szolgáltatási körzetében az önkormányzatok
Bár Vácon egyelőre nem okoz ellátási problémát a tartós szárazság, a térség több településén már vízhiány alakult ki. A Gödöllői járásban, valamint a Duna jobb partján, magasabban fekvő településrészeken egyes helyeken akadozik a vezetékes ivóvízellátás. A DMRV ezért arra kéri a lakosságot, hogy a korlátozott vízbázisok védelme érdekében ne töltsenek medencéket, és lehetőség szerint kerüljék…
