-

Hazai
Pauliscsák Milán 27 éves, 3 évesen szenvedett tragikus balesetet. Ennek következtében azóta is kerekesszékben tölti napjait. Most közös összefogással egy új eszközre gyűjtenek, a Mokü Közhasznú Alapítvány segítségével. @moku_alapitvany / https://www.facebook.com/MOK%C3%9C-Alap%C3%ADtv%C3…/… Kevesebb megjelenítése
-

Hazai
Végezetül tettünk egy rövid sétát a kisváci Duna-parton, ahol Kövesdi Tibor, alias FATEr-rel beszélgettünk a városról és természetesen a zenéről.
-

Hazai
Már csak párat kell aludni és újra itt a gyereknap, a gyerekek nagy örömére. Idén is a Rózsakertbe hívják a kicsiket és nagyokat a szervezők. Vendégünk a témában Laczi Sarolta, a művelődési központ igazgatója.
-

Hazai
A Múzeumok éjszakáján Vác történelmi belvárosa újra megtelik majd zenével, történetekkel és élményekkel. Ismét összehangoltan működik majd a város kulturális életét meghatározó két intézmény, a Tragor Ignác Múzeum és a Váci Egyházművészeti Gyűjtemény.
-

Hazai
Július közepén tartja hagyományos nyári táborát a Thália Művészeti Egyesület, ahol a szakmai foglalkozások mellett szabadidős programok, többek között sárkányhajózás, kirándulás és biciklitúra is várja a gyerekeket. Erről beszélgetünk a stúdióban.
-

Hazai
A Váci Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében kerül sor a jubileumi, 15. Kárpátaljaiak Találkozójára Vácon május 23-án szombaton, a művelődési központban.
