Hírek

  • A kiszervezés lehetőségéről és a jogi szolgáltatások visszafogásáról is szól a mai Nagyító

    A kiszervezés lehetőségéről és a jogi szolgáltatások visszafogásáról is szól a mai Nagyító

    Minden egyes millió számít az idei költségvetésben, ezért szükséges, hogy megvizsgálják, mennyit lehet megtakarítani az étkezés kiszervezésével, vagy az idősügy egyházi működtetésbe adásával- fogalmazott az alpolgármester a mai Nagyító felvételén. A Mi Hazánk váci képviselője is erre hivatkozva indítványozta, hogy jogi szolgáltatásra ne kössenek havi félmilliós átalányt, hanem azt inkább egy olyan auditor cégnek adják,…

  • 1,1 millió forintot különített el az önkormányzat szociális tűzifa támogatásra

    1,1 millió forintot különített el az önkormányzat szociális tűzifa támogatásra

    Sürgősségi előterjesztésként került a képviselő-testület elé az a határozati javaslat, amely szerint az önkormányzat 1,1 millió forintot különít el szociális tűzifa támogatásra. A kezdeményezés célja, hogy a rászoruló háztartások számára segítséget nyújtson a fűtési költségek enyhítésében. A javaslatot a testület a rendes ülésen elfogadta.

  • Idén is gyermekvédelmi tanácskozást tartott a Váci Humán Szolgáltató Központ

    Idén is gyermekvédelmi tanácskozást tartott a Váci Humán Szolgáltató Központ

    Gyermekvédelmi tanácskozást tartott kedden a Váci Humán Szolgáltató Központ. Az intézmény évek óta rendszeresen megszervezi a szakmai konferenciát, amely fórumot biztosít a szociális és gyermekvédelmi területen dolgozó szakemberek számára tapasztalataik megosztására, valamint az aktuális kihívások áttekintésére.Az eseményen felszólaló alpolgármester beszédében a szociális ágazatot érintő nehézségekről szólt. Véleménye szerint a szektor jelenlegi problémáihoz a kormányzat hozzáállása…

  • A hétvégére befejeződik a 75-ös számú Vác–Balassagyarmat vasútvonal felújítása

    A hétvégére befejeződik a 75-ös számú Vác–Balassagyarmat vasútvonal felújítása

    Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója közösségi oldalán számolt be arról, hogy a hétvégére befejeződik a 75-ös számú Vác–Balassagyarmat vasútvonal felújítása. Mint írta, az elmúlt évtized egyik legerősebb tele jelentős kihívások elé állította a kivitelezést, a vasutasok azonban a kedvezőtlen időjárás ellenére is tartani tudták a tavaszra tervezett határidőt.

  • Eredménytelenül zárult szombaton a Vácon eltűnt személy keresése

    Eredménytelenül zárult szombaton a Vácon eltűnt személy keresése

    Nagyszabású keresőakciót tartottak civilek bevonásával a polgárőrök szombat délelőtt a váci Duna-part vonalán, ahol a Deákvárról három hete eltűnt hölgy nyomait kutatták. A kutatás eredménytelenül zárult.

  • A Tisza és a Fidesz-KDNP váci jelöltje is leadta az ajánlásokat

    A Tisza és a Fidesz-KDNP váci jelöltje is leadta az ajánlásokat

    Szombaton reggel 08:00-tól vehették fel a helyi választási irodákban az ajánlóíveket az országgyűlési képviselőjelöltek, alig két hetük van, hogy összeszedjék az induláshoz szükséges aláírásokat. Ezzel február 21-től hivatalosan is elindult a kampány, a következő napokban a jelölőszervezetek igyekeznek majd megszólítani a választókat, hogy elnyerjék aláírásukkal a bizalmat a jelöltjeik felé.