-

Nem mindenkinek alakult szerencsésen a péntek 13
Pénteken fokozott közúti ellenőrzést tartott a Váci Rendőrkapitányság. Egészen váratlan helyen is megjelentek az egyenruhások, akik a személyes okmányokat és a gépjármű papírjait is elkérték az autóvezetőktől.
-

Gödi civilek is részt vettek a Külügyminisztérium épülete előtt tartott vasárnapi demonstráción
Vasárnap folytatódtak azok a tiltakozások, amelyek az Átlátszó és a Telex által közzétett jegyzőkönyvek nyilvánosságra kerülését követték. Civilek a Külgazdasági és Külügyminisztérium épülete előtt demonstráltak a gödi akkumulátorgyár feltételezett szennyezése, valamint a kormány ügyhöz való hozzáállása miatt. A megmozduláson a Göd-ÉRT Egyesület mellett több szervezet képviselői is felszólaltak, köztük a Greenpeace szakértője és a debreceni…
-

Filmbe illő hajszával fogták el a szökött férfit a határ közelében
Filmbe illő üldözés végén fogták el a rendőrök azt a férfit, aki január végén szökött meg csővári házi őrizetéből. A körözött személy Szlovákiába próbált átszökni, azonban a magyar hatóságok a határtól mintegy 30 méterre elfogták.
-

Nyílt napot szerveznek a váci Karolinában
Nyílt napot hirdetett a Váci Karolina Katolikus Általános Iskola a 2026/2027-es tanévhez kapcsolódó jelentkezés és beiratkozás előtt. Az intézményben katolikus általános iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola is működik. Az eseményt február 23-án rendezik meg.
-

Programok kavalkádját kínálták az idei főtéri farsangon
A Dunakanyar Szíve Egyesület idén is megszervezte a váci főtéri farsangot, amelyet ezúttal Valentin-napon rendeztek meg. A szervezők ennek megfelelően a szerelmesek ünnepéhez kapcsolódó elemekkel is kiegészítették az álarcos programot.
-

Jótékonysági bált rendezett a Petőfi általános iskola szülői szervezete
Február 7-én a Váci Petőfi Sándor Általános Iskola szülői szervezete „Black and White” tematikájú jótékonysági bált tartott a Madách Imre Művelődési Központban. Az esemény bevételét az iskola tanulóinak támogatására fordítják.
