-

Hazai
A Váci Madách Imre Gimnázium növendékeinek nyílik hamarosan kiállítása a Margaréta Kávéházban.
-

Elfogás lett a rutinellenőrzés vége Vácon
Három gyanús viselkedésű fiatal utazott abban az autóban, amelyet Vácon ellenőriztek a helyi rendőrök november 20-a délután. A gépjárműben kábítószergyanús anyagokat és azok fogyasztásához szükséges eszközöket is találtak az egyenruhások.
-

Emléktáblát avattak Vácon a kung-fu mesternek, aki Chuck Norris-t is legyőzte
Emléktáblát avattak Vácon Bruce Lee születésének 85. évfordulója alkalmából. A legendás kungfu-s hatása ma is érezhető nemcsak a harcművészetek világában, hanem több generáció életében is – hangzott el a Magyar Wing Tsun Egyesület váci klubjában tartott táblaavatón.
-

Már 4 napja eldöntötte az őrbottyáni testület, marad-e Nagy Feró díszpolgári címe
Még most sem lehet tudni, mi történt Nagy Feró díszpolgári címével, bár az őrbottyáni testület zárt ülésen döntött erről, a polgármester szerint, amíg a jegyző nem teszi ki a határozatot, nem publikus az eredmény. Mint ismert: azután került a képviselők elé a rocker dalszerző-énekes ügye, miután a Szőlő utcai fiatalkorúak javítóintézetének igazgatójával kapcsolatban úgy fogalmazott:…
-

Meggyújtották vasárnap az első adventi lángot a váci főtéren
Vác ünnepi díszbe öltözött: idén is megnyílt a város adventi vására, amely számos újdonsággal és látványossággal várja a látogatókat. A hétvégén nemcsak a programok indultak el, hanem meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját is.

