-

Hétvégén indulnak az adventi programok Vácon
November 28-án,pénteken, 15.00. órától startol el a 2025-ös váci advent rendezvénysorozat. A programszervező vállalkozó elmondta, ez a nap számukra egy tesztüzem is, amin kiderül, minden megfelelően működik-e. A korábbiakhoz képest idén több újítást is tervez a lebonyolító a több hetes ünnepi programsorozatra- ugyanis most először szervezi teljes egészében egy külsős vállalkozó a főtéri karácsonyváró rendezvény.
-

Adventi hangversenyre invitál a Püspöki Palota
Soha nem hallott gyöngyszemek a székesegyház kottatárából – a Püspöki Palotában ad adventi hangversenyt az Erdődy Kamarazenekar. Az unikális, most felfedezett, csak Vácra jellemző dallamok is felcsendülnek majd a komolyzenei esten.
-

Kareczki Réka az év fiatal testnevelője
A Magyar Diáksport Szövetség idén is díjazta az ország legaktívabb testnevelőit és iskoláit. A váci Árpád Fejedelem Általános Iskolába is jutott elismerés: az intézmény tanára, Kareczki Réka kapta „Az év fiatal testnevelője” díjat, az iskola pedig a legaktívabb általános iskolák között a harmadik helyen végzett.
-

A szélsőséges csapadékmennyiség kezelésére dolgozott ki koncepciókat Vácra a MATE
Hétfőn a váci városházán projektbemutatóval zárult a tájépítészhallgatók gyakorlati munkája. Az egyetemisták idén a város által megpályázni kívánt esőkertek előkészítői munkáiban vettek részt, aminek kidolgozott koncepcióit mutatták be a döntéshozóknak. A fórumon elhangzott: érezhetően megváltozott a klíma, ami miatt Vácnak is alkalmazkodnia kell a szélsőséges viszonyokhoz, ezekhez a projektekhez tudnak segítséget nyújtani a MATE szaktanárai…
-

Miért fura a gyerek? Fókuszban az atipikus gyerekek
Az élhetőbb hétköznapokért szervez kerekasztal-beszélgetést a Szent Hedvig Női Kör. A díjmentes, november 25-i eseményen az érintett szülők és érdeklődő pedagógusok is feltehetik majd kérdéseiket a szakértőknek.
-

Kifogásolják, hogy rendszeresen távol marad az ülések végéről a polgármester
A váci testület egyes képviselői azt kifogásolják, hogy rendszeresen távol marad a testületi ülések végéről Matkovich Ilona. A kormánypártiak, a Mi Hazánk és a Lokálpatrióták nehezményezik, hogy a polgármestertől választ sem kapnak több kérdésükre és személyesen sem tudják ezt számon kérni rajta, mert ebben az évben több ülés utolsó szünetén már nem jött vissza az…
