-

Jövőre is lesz Zöld Megoldás – pályázat a DDC-nél
A Fenntartható szemlélet jegyében idén ismét két új fejlesztés valósulhatott meg a DDC Zöld Megoldás-pályázatának keretében. A program jövőre is folytatódik, november végéig adhatják be pályázataikat azok, akik zöld projektjeik megvalósítására keresnek támogatót.
-

Jó, hogy általános iskolások is takarítottak a Rózsakertben?
Időről időre felmerül néhány szülő részéről, hogy nem kellene általános iskolás korú gyermekek segítségét is igénybe venni olyan takarítási munkálatok során, mint amilyen például a Rózsaparkban történt a legutóbb. Az ES arról kérdezte a járókelőket, mi erről a véleményük.
-

Szent Márton napi lámpások sokasága gyúlt múlt pénteken a Konstantin téren
Mintegy 150-200 fő vett részt a Váci Egyházmegyei Karitász szervezésében a Szent Márton-napi fényösvény felvonuláson. A résztvevőket meg is vendégelték a szervezők, az ételeknek természetesen volt köze a libákhoz is.
-

November 11 – Szent Márton napja
Idén kedden lesz november 11, azaz Szent Márton napja, melyhez Magyarországon számos hiedelem és népszokás fűződik. Sok helyen lámpás felvonulással emlékeznek meg a szentről, de ezen a napon elterjedt szokás a libából készült ételek fogyasztása is.
-

A Fidesz szerint ”megihatják a levét” a TISZA adatbázisában szereplő váciak
Szabó Csaba fideszes képviselő úgy tudja: több váci érintett lakcíme, telefonszáma és fényképe is szerepel a TISZA feltört adatbázisában, két váci önkormányzati dolgozót pedig meg is nevezett és fényképüket is bemutatta a Facebook oldalán közzétett videójában. Az egyik érintett jelezte a képviselőnek, hogy a munkájához tartozik a pártok követése, valamint hogy nem hatalmazta fel a…
-

A diákok segítettek felkészíteni a Rózsaparkot a téli időszakra
November 7-én, pénteken került sor a Rózsapark szépítési programra, melyen összesen 10 váci iskola 300 tanulóval vett részt. A nap legnagyobb feladata a rózsaágyak takarása, téliesítése volt.
