Zajlanak a városban a fametszések. A Váci Városfejlesztő Kft. a napokban megkezdte a törpe ostorfák idei első lombvágási munkálatait, melyre azért is volt szükség, mert a fák mérete már több helyen akadályozta a közlekedést. Mezei Helga főkertész híradónknak elmondta: a tervek szerint három hét múlva az egész belvárosban elkészülnek a fák visszametszésével.
Közzétette a Váci rendőrkapitányság a városi körzeti megbízottak fogadóóráinak időpontját. Ezek szerint a váci 1-es és 2-es körzeti megbízott minden páros hét keddjén, 19.00.-órától 21.00. óráig, míg a 3-as illetve a 4-es körzet megbízottjai minden páratlan hét keddjén, 19.00.-től 21.00. óráig tartják a fogadóórákat a nyári időszakban, azaz augusztus 31-ig.
Örökimádó kápolna. A nap 24 órájában lehet imádkozni Vácon.
Feltöltötte NAT - péntek 11 július 2014 - 16:30:16
Örökimádó kápolna létesült Vácon. Az országon elsőként a Piarista templomban van arra lehetőség, hogy az emberek a nap 24 órájában csendes szentségimádáson vegyenek részt egy kápolnában. Az egyedülálló kezdeményezést a városi piaristák öt éve tervezték, a megvalósításra pedig a rend alapításának 300. évfordulóján kerülhetett sor egy argentin szerzetes segítségével. A kápolna biztonságos működéséhez felügyelők jelentkezését várják.
Turisztikai fejlesztések. Az elmúlt évek eredményei egy sajtótájékoztatón.
Feltöltötte NAT - péntek 11 július 2014 - 16:28:16
A Tourinform iroda vezetője szerint egy időszak lezárásához érkeztek, és egy folyamat értékelését kell megtenniük a napokban, hiszen olyan turisztikai fejlesztések valósultak meg az elmúlt években Vácon, amelyek példaértékűek.
Közösségi szolgálat. A váci rendőrség is részt vesz a programban.
Feltöltötte NAT - péntek 11 július 2014 - 16:27:28
A köznevelési törvény előírja, hogy a nappali oktatásban résztvevő diákok esetében az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele ötven óra közösségi szolgálat teljesítése. A meghatározott kereteken belül a tanulók többek között egészségügyi, kulturális, környezetvédelmi, polgári-és katasztrófavédelmi feladatokat is elláthatnak.
SALVIA Fesztivál. Európai siket művészet és kultúra Vácon.
Feltöltötte NAT - péntek 11 július 2014 - 16:25:58
Péntek délelőtt sajtótájékoztatón jelentették be, hogy idén Vác ad otthont a SALVIA-VIII. Európai Siket Művészetek és Kultúra Fesztiválnak július 21. és 26. között. Magyarország korábban még soha nem kapta meg a fesztivál rendezési jogát. Mikesy György a Cházár András speciális iskola igazgatója elmondta: a SALVIA létrejöttével idén a siketek is csatlakoznak a váci fesztiválsorozathoz.
Feltöltötte NAT - péntek 11 július 2014 - 16:24:35
Az Együtt-PM váci szervezetének társelnöke, Jakab Zoltán az MSZP hétfői sajtótájékoztatójára reagálva levelet juttatott el szerkesztőségünkhöz. Mint ismeretes, az MSZP helyi elnöke, Bóth János az említett tájékoztatón elmondta, hogy nem kötnek választási szövetséget az Együtt PM-mel. Íme Dr. Jakab Zoltán ezzel kapcsolatos közleménye,idézem:
Az Együtt-PM váci szervezete elkötelezett a korszakváltó politikai törekvések mellett. Sajnáljuk, hogy a helyi MSZP-DK szövetség a demokratikus oldal együttműködését egyoldalúan, idejekorán elvetette. Vezetésünkkel az önkormányzati választásokon sokszínű szövetség megkötésére teszünk lépéseket. Polgármester- és képviselő jelölteket, közös listát fogunk állítani, a jelenlegi városvezetés és a várospolitikai hangsúlyok megváltoztatására törekedve. dr. Jakab Zoltán társelnök
Reagálás.
Feltöltötte NAT - péntek 11 július 2014 - 16:23:52
Ugyanerre a sajtótájékoztatóra reagált Schenk Lajos a Vácért Lokálpatrióták Egyesület nevében, idézem:
„A közelgő önkormányzati választás kapcsán a szocialisták véleményére reagált a Vácért Lokálpatrióta Egyesület. Egyik vezetőjük, Schenk Lajos hangsúlyozza, hogy olyan városvezetést szeretnének, amely javítja a köztisztaságot, visszaállítja a civil szervezetek támogatását, leszámol a családtagok foglalkoztatásával, továbbá tiszta beszerzési és pályáztatási rendszert tart fent a közpénzek területén. A lokálpatrióta Schenk elmondta: továbbra is nyitottak az összefogásra, illetve a választáson való közös indulásra azokkal, akik ezeket az elvi alapokat magukénak vallják. Hozzátette: olyan szövetségben biztosan nem vesznek részt, amelynek elvektől függetlenül egyetlen célja van: néhány ember hatalomba repítése.”
Választási együttműködés. megállapodást írt alá az MSZP és a DK.
Feltöltötte NAT - péntek 11 július 2014 - 16:22:50
Hosszas tárgyalássorozat után született megállapodást írt alá a mai napon az MSZP váci szervezetének elnöke és a Demokratikus Koalíció 4 számú választókerületi elnöke. Az önkormányzati választásokra kötött együttműködési szerződés tartalmát Dr. Bóth János polgármester jelölt és Krauze István elnök ismertette a sajtó képviselőivel.
Zárt ülés. Mélygarázs és ingatlanértékesítés a napirenden.
Feltöltötte NAT - péntek 11 július 2014 - 16:21:06
A tegnapi rendkívüli testületi ülésen hozott döntésekről tájékoztatta a sajtót Fördős Attila polgármester. Szóba került a mélygarázs ügye, amelynél a jogutódlásra vonatkozó fellebbezésről való lemondás megszavazásával a beruházást a korábbi köztes lépcsőket kihagyva, most közvetlenül a finanszírozó Raiffeisen bank végezheti el.
A zárt ülésen további két napirend is megszavazásra került, mindkettő ingatlan értékesítés engedélyezésével kapcsolatban. Az egyik az Arcus galéria épülete, amit nem lakás célra vásárolt meg a jelenlegi bérlő.
Fördős Attila polgármester Volt egy másik értékesítés is, ez az értékesítés a Naszálytej Zrt. kérésére történt, a 402/ 53 helyrajzi számú ingatlanból 3080 négyzetmétert a rajta lévő felépítménnyel együtt , amelyet jelenleg a bérlő használ, átadtuk értékesítésre a Naszálytej Zrt-nek.
A polgármester hangsúlyozta: erre azért volt szükség, hogy a tejipari cég, aki jelentős adófizetője a városnak, Vácon tudja megoldani üzemének bővítését.