ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


szerda 18 április 2012
Költöznek az osztályok. Elkészült a felújítás első szakasza.
Feltöltötte mjudit - szerda 18 április 2012 - 16:00:55
Március elején megkapta a végleges használatbavételi engedélyt az építtető a váci kórház eddig felújított épületeire. A városi holding közleménye szerint februárra elkészült a „C” épület patológiai részlege, az „E” épület első emeleti ráépítése, a teljes „F” épület és az összekötő folyosó, majd ezt követően kezdődött meg a használatbavételi eljárás, amelynek során a kivitelezési munkákkal kapcsolatban mindent szabályosnak találtak. Ezután a kórház megkezdte az osztályok átköltöztetését – derül ki a közleményből. Mint ismeretes, a kórház rekonstrukciójának negyedik ütemére évekkel korábban pályázott a város, majd az elhúzódó közbeszerzési eljárást követően, tavaly szeptember 30-án kezdődött meg a közel kétmilliárd forint értékű beruházás. A továbbiakban a főépület hotelszárnyában, a „G” és a „H” épületben folynak munkálatok. A holding közleményből az is megtudható, hogy a projekt részeként egy új, 16 szeletes komputer tomográfot vásároltak.

Szerk.: Kegyes Z.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  
170 milliós tartozás. A lakók 1/5-e nem fizet a melegért.
Feltöltötte mjudit - szerda 18 április 2012 - 16:00:21
Egy behajtó cég vásárolja meg a Váci Távhő Kft. 168 millió forintos kintlévőségét, így próbál a szolgáltató legalább a pénzének egy részéhez hozzájutni. A panelházakban lakók közel egyötöde ugyanis nem fizet, vagy nem tud fizetni a szolgáltatásért, a Távhő Kft. pedig emiatt tartozik a gázszolgáltatónak. A mai Nagyító felvételén Rakonczai Róbert, a cég ügyvezetője arról is beszélt, hogy 2008 óta csak idén januárban emelték a szolgáltatás árát, ennek ellenére azonban a mostani fűtésszezonban nőtt leginkább a tartozók száma.

Szerk.: Kegyes Z.

Részletek...
email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Reggeltől estig muzsikáltak. Népzenei verseny a Pikéthyben.
Feltöltötte mjudit - szerda 18 április 2012 - 15:59:41
Hétvégén rendezték meg a Pikéthy iskolában a III. Országos Szakközépiskolai Népzenei Versenyt. A rendezvényt a 120 évvel ezelőtt született zeneszerző, népzenekutató, Lajtha László emlékére szervezték meg. A megmérettetés már pénteken kezdetét vette, akkor a szólóhangszerekkel léptek színpadra a diákok a Bartók zeneiskola nagytermében. A zsűri ekkor a hegedűn, klarinéton, tekerőn és cimbalmon előadott műveket pontozta. Este kerültek sorra a hangszeres együttesek, másnap pedig a szólóénekesek versenyeztek. A program vasárnap a citerások előadásaival, majd az énekegyüttesek produkcióival zárult.

Szerk.: Michalik J.

Részletek...
email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Országos Lions Napok – ételt osztanak a váci rászorulóknak
Feltöltötte mjudit - szerda 18 április 2012 - 15:57:58
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is mintegy 200 adag meleg ételt fog kiosztani a rászorulóknak szombat délelőtt a váci Lions Klub. A főtéren megrendezésre kerülő jótékonysági eseményre a szervezet vezetői sajtótájékoztató keretében hívták fel a figyelmet.

Szerk.: Wernke Á.

Részletek...
email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Indulhat a bogrács szezon. Feloldották a tűzgyújtási tilalmat.
Feltöltötte mjudit - szerda 18 április 2012 - 15:56:43
Feloldotta az erdőkre és az erdők melletti területekre vonatkozó tűzgyújtási tilalmat a vidékfejlesztési miniszter. Az ország teljes területére elrendelt korlátozást még március 10-én léptették életbe a nagyfokú szárazság és az időnként megerősödő szél miatt, mostanra viszont már csapadékosabbra fordult az időjárás. A szaktárca ugyanakkor felhívja a lakosság és a kirándulók figyelmét, hogy az erdőben tüzet gyújtani csak a kijelölt és kiépített tűzrakó helyeken, szélcsendes időben lehet. Érdemes továbbá az Országos Tűzvédelmi Szabályzat rendelkezéseit minden esetben betartani, de most már nem tilos a szabadban való sütés vagy bográcsolás.

Szerk.: Michalik J.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  
1,5 tonna élelmiszer. Húsvétra is gyűjtött a karitász.
Feltöltötte mjudit - szerda 18 április 2012 - 15:49:43
Több mint másfél tonna élelmiszer gyűlt össze két hét alatt a templomokban, plébániákon és a boltok előtt. Ebből közel 180 családot, esetenként 9-től 23 kg-ig terjedő csomagokkal tudott segíteni a váci Szent Anna Karitász húsvétkor. A karitatív csoport főleg cukor, olaj, konzerv, rizs, bab, lencse, liszt, tészta és tea alapélelmiszerekkel segítette a rászoruló családokat. A Szent Anna Karitász köszönetet-nyilvánító közleményéből kiderül az is, hogy ősztől nem csak tartós élelmiszerrel, ruhával, bútorral, tűzifával segítették a rászorulókat, hanem mintegy 2000 adag meleg étellel is. A Karitász közleményében egyúttal köszönetet mondott azoknak is, akik részt vettek az általuk megszervezett húsvéti véradási akcióban.

Szerk.: Kegyes Z.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Drogmentes Magyarországért – 11. alkalommal futják körbe az országot
Feltöltötte mjudit - szerda 18 április 2012 - 15:48:48
Tizenegyedik alkalommal indult útjára a Drogmentes Magyarországért Maraton. A 42 napon át tartó kampányban a szervezők idén is mintegy 320 települést érintve összesen 2100 km-t tesznek meg futva, hogy a céljuknak megfelelően a lehető legtöbb emberhez eljuttassák a kábítószer-mentes élet üzenetét. Az önkéntesekből álló civil szervezet tagjai a rendezvénysorozat harmadik napján érkeztek meg Vácra, ahol több iskolában is tartottak előadásokat a diákoknak.

Szerk.: Wernke Á.

Részletek...
email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Időjárás
Feltöltötte mjudit - szerda 18 április 2012 - 15:47:16
Az előrejelzések szerint csütörtökön és pénteken változóan felhős-napos időre van kilátás. Elszórtan záporok, zivatarok is kialakulhatnak. A hőmérséklet reggelente 4 és 6 fok között, míg napközben 20 fok körül alakul. Hétvégére egy gyenge hidegfront éri el hazánkat, melynek hatására szombaton többfelé várható csapadék, vasárnapra viszont már több napsütést ígérnek az időjósok.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Sporthírek
Feltöltötte mjudit - szerda 18 április 2012 - 15:46:39
Pár napon belül második kétgólos idegenbeli győzelmüket aratták futsalosaink. Nem sikerült pontot szereznie a váci pólógárdának a férfi OB II-es vízilabda bajnokság alapszakaszbeli 7. fordulójában.

Részletek...
email to someone   Nyomtatóbarát változat  
kedd 17 április 2012
Híradó
Feltöltötte Krisz - kedd 17 április 2012 - 09:25:12
Híradó-2012-04-16

email to someone   Nyomtatóbarát változat  
hétfő 16 április 2012
Három oldalú egyeztetés. Fórum az iskolák átadásáról.
Feltöltötte mjudit - hétfő 16 április 2012 - 16:12:36
Az iskolák lehetséges átadásával kapcsolatos egyeztetés zajlott ma reggel a városházán. A találkozón a városban működő egyházak vezetői, a polgármester, az alpolgármesterek és az iskolák igazgatói vettek részt. A megbeszélés zártkörű volt, előtte azonban Fördős Attila a sajtó számára is nyilvános bevezető beszédet tartott. A váci polgármester ebben elmondta: úgy látják, a baptista egyháznak az intézményi átvétellel kapcsolatos felmérése a demokratikus alapelvek szerint zajlott, és a továbbiakban mindegyik egyház számára szeretnék biztosítani az iskolák átvételének lehetőségét.

Szerk.: Kegyes Z.

Részletek...
email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Pénz, fogda vagy közmunka. Kiváltható a szabálysértési bírság.
Feltöltötte mjudit - hétfő 16 április 2012 - 16:10:20
Vasárnap életbe lépett az új szabálysértési törvény, amely több szigorítást is tartalmaz a közúti vétségek kapcsán, továbbá bevezeti a közérdekű munka fogalmát, mely szerint a bírság összegét a jövőben le is lehet dolgozni. Az április 15-től hatályos jogszabály értelmében hat órányi közmunka 5000 forint bírsággal egyenlő. Mostantól viszont annak, aki sem fizetni, sem dolgozni nem akar vagy nem tud, elzárássá változtatják a büntetését, mely esetben minden egyes fogdában töltött nap ötezer forintot ér.

Szerk.: Michalik J.

Részletek...
email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Oldal:   <<        >>  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.