ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


hétfő 19 november 2012
Viszik az adósságot. Tárgyalások kezdődnek a településekkel.
Feltöltötte NAT - hétfő 19 november 2012 - 15:29:17
Viszi az önkormányzatok banktartozásait az állam. Az ötezres lélekszámúnál kisebb települések adósságát még az idén teljes egészében rendezik, az ennél nagyobbak esetében pedig 2013 közepéig vállalják át az adósságállományt 40 és 70 százalék közötti mértékben - közölte a belügyminisztérium illetékese szerdán. Tállai András önkormányzati államtitkár elmondta: a kormány szerdán döntött arról is, hogy az önkormányzati rendszer veszélyes mértékű eladósodásának jövőbeni megakadályozása érdekében több törvényt is szigorítani fognak. Az államtitkár tájékoztatása szerint az adósságkezelés technikai részleteit az Államadósság Kezelő Központ végzi majd el 2013. június 30-áig, tehát jövő nyárig közel kétezer önkormányzat fog megmenekülni az adósságától. Mint elhangzott, a kormány első lépésben az érintett településekkel kíván megállapodni, a bankok addig legfeljebb technikai egyeztetésekre, a tárgyalás előkészítésére számíthatnak.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.