ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


csütörtök 06 augusztus 2020
Vácra is érvényes az új összevont napijegy
Feltöltötte esaniko - csütörtök 06 augusztus 2020 - 12:53:26
Új összevont közlekedési napijegyet vezettek be a Dunakanyarban, amellyel a MÁV, a Volánbusz, a HÉV és a Mahart helyi járatai is igénybe vehetők – adta hírül az MTI kedden. Az új napijegy mától már meg is vásárolható, a 24 órás jeggyel a Pilis, a Duna és a Börzsöny bármelyik népszerű kirándulóhelye, és természetesen Vác is felkereshető szeptember végéig. Az összevont jegy bejelentésére összehívott sajtótájékoztatón Rétvári Bence országgyűlési képviselő azt mondta: ez a nyár a hajózásról szól a Dunakanyarban. Emlékeztetett arra, hogy egy hegyomlás miatt a dömösi átkelőnél megszűnt a vasúti és közúti közlekedés, emiatt hajójárat indult Zebegény és Nagymaros között, amelyet népszerűsége miatt bővítettek. Idén nyáron már több mint 50 ezren választották ezt a lehetőséget, ami jól mutatja, hogy sikerült eltalálni az emberek igényeit – jegyezte meg.A felnőtt napijegy ára 2000, a 26 éven aluliaké 1500 forint lesz, egyszeri megváltásukkal Esztergom, Vác, Szob, Diósjenő, Balassagyarmat, Nagymaros, Zebegény, Visegrád és Szentendre is elérhető lesz.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.