40 évvel ezelőtt pár lovassal indult, mára már a legnagyobb katonai hadjárat lett belőle

A hagyományokhoz híven idén is megérkezett április 8-án a tavaszi hadjárat a Ligetbe, hogy felidézzék az 1849-es váci csatát. A történelmi esemény során Damjanich huszárjai Földváry Károly vezetésével visszafoglalták a várost az osztrák csapatoktól.

Az ütközet jeleneteit ezúttal is az 1868-ban állított emlékmű előtt elevenítették fel a hagyományőrzők, ahol a város alpolgármestere mondott beszédet.