Kategória: Hírek
-

A parkolási rend betartását kérik a deákvári élelmiszeráruház előtt
A deákvári SPAR parkolójának szabályok szerinti használatára hívja fel a figyelmet az önkormányzat. A tájékoztatás szerint a vásárlók számára fenntartott parkolóhelyeket ugyanis többen tartós várakozásra használják, ami veszélyeztetheti az áruház és a város között érvényben lévő megállapodást. Az önkormányzat arra kéri az autósokat, hogy a vásárlók részére kijelölt helyeket kizárólag nyitvatartási időn kívül vegyék igénybe.
-

Közel 30 év után megszűnik a Váci Hírnök
Közel harminc éves működését követően megszűnik a Váci Hírnök, az önkormányzat havilapja. A képviselő-testület többsége a lap kiadásának leállítását szavazta meg szerdai ülésén. A döntést költségmegtakarítással és a megváltozott médiafogyasztási szokásokkal indokolta az előterjesztő Matkovich Ilona, az ellenzéki képviselők azonban élesen bírálták a lap megszűnését.
-

Nem száradtak ki a szennyvízpatakok. Át kell gondolni az ivóvízfogyasztást
Hetente akár 80 liter víz is elkelne ebben a szárazságban egy facsemetének, de nincsenek elegen akik locsolnánakVácon. Erre hívta fel a figyelmet a Bagolybükk Egyesület egyik alapítója a hírhéttérműsorban, amelyben a házi vízgazdálkodás lehetőségeiről is beszélt a zöldaktivista.
-

A hőség a tüzek és vízibalesetek gyakoriságát is növeli
A nyári hőségben a vízparti balesetek és a szabadtéri tüzek kockázata is megnő. A Váci Katasztrófavédelmi Kirendeltség arra hívja fel a figyelmet, hogy bajba jutott fürdőző mentését csak megfelelő úszástudással rendelkezők kíséreljék meg, a balesetek megelőzése érdekében pedig kizárólag kijelölt fürdőhelyeken ajánlott fürdőzni. A kirendeltség emlékeztet arra is, hogy a tartós hőség és a csapadékhiány…
-

Egyelőre stabil az ellátás, de továbbra is a visszafogott vízhasználatra figyelmeztetnek
Továbbra is maximális kapacitással működik a Duna Menti Regionális Vízmű. A rendkívül alacsony dunai vízállás miatt nincs lehetőség több ivóvíz kitermelésére, ezért a szolgáltató közleményében ismét takarékos vízhasználatra kéri a lakosságot.
-

Új orvos praktizál a VI. számú felnőtt háziorvosi körzetben
Júliustól új háziorvos látja el a VI. számú felnőtt háziorvosi körzet betegeit. Dr. Halmos Judit a Földváry tér 15. szám alatt rendel hétfőtől péntekig. A rendelési időről és a körzethez kapcsolódó további tudnivalókról a város hivatalos tájékoztató felületein lehet tájékozódni.
-

Megszűnik az országgyűlési képviselői „életpályamodell”
Rétvári Bence Vác volt kétszeres országgyűlési képviselőjelöltje sem indulhat a parlamenti székért 2030 tavaszán. Az Alaptörvény hétfőn elfogadott módosítása értelmében egy magyar állampolgár legfeljebb három egymást követő országgyűlési cikluson, vagyis összesen 12 éven át tölthet be országgyűlési képviselői mandátumot. A szabályozás alapján Rétvári Bence – aki a KDNP országgyűlési képviselője, és 2008 óta rendelkezik folyamatos…
-

Kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt vettek őrizetbe egy váci férfit
Kábítószer-kereskedelem bűntettének gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség egy 45 éves váci férfi ellen, és kezdeményezte letartóztatását. A rendőrség közlése szerint a férfi lakóhelyén már 2025-ben is tartottak kutatást kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt. Az akkori eljárásban három személy ellen intézkedtek: a mostani gyanúsítottat és egy nőt kábítószer birtoklása miatt hallgatták ki, míg egy másik férfit kábítószer-kereskedelem…
-

Meghalt Molnár László József Munkácsy-díjas grafikusművész
Elhunyt Molnár László József Munkácsy Mihály-díjas grafikusművész, Vác meghatározó alkotója. Hetvenöt éves volt. Az 1951-ben Nagyváradon született művész 1980-ban települt Magyarországra, majd Vácot választotta otthonául, ahol közel négy évtizeden át élt és alkotott.
