Szerző: liptaiadrienn
-

Eltörölték a vállalkozásra használt 200 nm alatti építmények adómentességét
Rendkívüli ülésen módosította a helyi adórendeletet a váci képviselő-testület. A döntéssel megszűnik a 200 négyzetméter alatti építmények adómentessége.A korábbi szabályozás mentesítette az ilyen méretű épületeket az adófizetés alól, azonban a képviselők végül úgy döntöttek, hogy az adózók körét kiterjesztik az összes vállalkozási célú ingatlanra. A módosítás január 1-jén lép életbe. Ferjancsics László módosító indítványt terjesztett…
-

A szombat mozinap lesz Vácon
Öt filmmel várja ezúttal is a mozizni vágyókat a Váci Dunakanyar Színház. Szombaton késő délelőtt, 11 órától indulnak majd a filmvetítések.
-

-

-

Adventi gyermekprogramok a Curia-ban
Adventi mesekuckóval várják a váci Curiában gyerekeket hétvégente a szervezők. Szombatonként a mese mellett is kézműveskedhetnek a legkisebbek, de a felnőtteket is programokkal várják.
-

-

-

Egyszerre támogatja a diák- és a tömegsportot a tornaterem fejlesztése
Megújult a Király Endre középiskola tornatermének burkolata.A fejlesztés több mint ezer diáknak jelent előrelépést, és délutánonként a sportegyesületek is korszerű körülmények között edzhetnek – így végső soron az egész váci közösség profitál belőle- jellemezte a beruházást Rétvári Bence a közösségi oldalán.
-

Élő Híradó 2025. 11. 26.
Újból a testület elé kerül a 200 nm alatti építmények kérdése. Csütörtökön dönthetnek a képviselők arról, hogy bevonják e akisebb,nem lakáscélúingatlanokat az adófizetők körébe. Szélsőséges csapadékmennyiség kezelésére dolgozott ki koncepciókat Vácra a MATEA gyakorlóváros program egyik konklúziója, hogy egységesen a városi intézmények, szervezetek és alakosság összefogásával lehet hatékony megoldást találni a vízelvezetés problémáira. November 28-án,…
