ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


szerda 09 május 2012
Új főigazgató. Filiczky István vezeti májustól a kórházat.
Feltöltötte NAT - szerda 09 május 2012 - 17:02:04
Megválasztották a váci Jávorszky kórház új vezetőjét, májustól dr. Filiczky István irányítja az egészségügyi intézményt. A megbízott főigazgató a hivatal tájékoztatása szerint a komplexum május elsejei állami tulajdonba kerülésétől kezdve az átadás-átvétel lezárultáig, illetve a posztra kiírandó pályázat elbírálásáig vezeti a váci kórházat. A közlemény a vezetőváltást azzal indokolja, hogy május elsejével mind a korábbi megbízott főigazgató, Molnár Csaba, mind pedig az őt tartósan helyettesítő Szentgyörgyi Ervin szerződése lejárt. Filiczky István egyébként 1990-ben szerezte orvosi diplomáját, majd belgyógyász, illetve gasztroenterológus szakvizsgát tett, később orvosközgazdász másoddiplomát is szerzett, de egészségügyi szakmenedzsment képzést is végzett. Korábban dolgozott a MÁV kórházban, és az érdi szakorvosi rendelőintézet orvosigazgatójaként is tevékenykedett. Filiczky István ma délután mutatkozott be a város Egészségügyi Bizottsága előtt a délutáni ülésen.
Szerk: Michalik J.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  
hétfő 07 május 2012
Híradó-2012-05-07
Feltöltötte e107 - hétfő 07 május 2012 - 16:28:56
Híradó-2012-05-07

email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Érettségi 2012. Közel 850 váci diák vizsgázik a napokban.
Feltöltötte NAT - hétfő 07 május 2012 - 16:02:38
Kezdetét vette az érettségi szezon, a vizsgasorozat első állomásaként ma magyar nyelv és irodalomból írásbeliztek a végzősök. A központi feladatok közül elsőként szövegértéssel kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolniuk a diákoknak, ezután kapták meg az esszékérdéseket. Idén Arany János, Karinthy Frigyes és Albert Camus művek elemzése szerepelt a választható tételek között. Vácon körülbelül 850 diák küzdött ma a jó jegyért és mindössze hárman írtak emelt szintű érettségit magyarból.
Szek Michalik J.

Részletek...
email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Ivóvízvezeték rekonstrukció – június végéig tartanak a munkálatok
Feltöltötte NAT - hétfő 07 május 2012 - 16:00:26
Megkezdődött a váci Zichy utca ivóvízvezetékének rekonstrukciója. A munkálatok miatt forgalomkorlátozás lépett életbe, illetve több helyen megváltozott a forgalmi rend. A DMRV Zrt. közleménye alapján a munkálatokat három ütemben végzik majd. A vállalat munkatársai és a város főmérnöksége is arra kéri az autósokat, hogy az érintett szakaszokon fokozottan figyeljenek a terelést jelző táblákra.
Szerk. Wernke Á.

Részletek...
email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Sportfejlesztés. Műfüves focipályát avattak szombaton.
Feltöltötte NAT - hétfő 07 május 2012 - 15:57:52
Átadták az új műfüves futballpályát szombaton a váci Stadionban, amelyet az utánpótlás korosztály számára alakítottak ki. Az ünnepségen Bodonyi Béla, a Város Labdarúgó SE vezetője kiemelte: egy év alatt, összesen 22 millió forintból épült meg az edzéseket szolgáló új létesítmény. Pető Tibor alpolgármester az avatáson arról beszélt, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben példás összefogással valósulhatott meg a sportfejlesztés. Az új pályát szombaton a 11-12 éves váci focisták avatták fel egy minitorna keretében.
Szerk: Michalik J.

Részletek...
email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Jobbik lakossági fórum – Vácon járt Szegedi Csanád
Feltöltötte NAT - hétfő 07 május 2012 - 15:56:46
A Jobbik európai parlamenti képviselője, Szegedi Csanád tartott lakossági fórumot Vácon. A péntek esti összejövetelen az érdeklődők többek között a párt unióval kapcsolatos álláspontját hallgathatták meg, valamint kérdéseket intézhettek a képviselőhöz. A fórumon jelen volt Fehér Zsolt megyei, valamint Kászonyi Károly városi képviselő is.
Szerk: Wernke Á.

Részletek...
email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Bajban van a DULÁTE. Az 1%-os felajánlásban reménykednek.
Feltöltötte NAT - hétfő 07 május 2012 - 15:55:11
Forráshiány miatt működésképtelenné válhat a Dunakanyari Látássérültek Egyesülete. A szervezet mintegy évi 500 ezer forintból tudta kigazdálkodni a működését, ez eddig a váci önkormányzat támogatásából, a választókörzeti keretből, adományból és pályázati pénzből származó bevételekből állt össze. Idén azonban az önkormányzat nem tud forrást biztosítani a működésre és a központi finanszírozások lehetőségei is szűkültek. A DULÁTE abban bízik, hogy májusban a korábbiakhoz képest többen ajánlják fel az adójuk 1%-át számukra.
Szerk: Kegyes Z.

Részletek...
email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Traffipax jelentés. Szobon és az M2-esen mérnek.
Feltöltötte NAT - hétfő 07 május 2012 - 15:52:56
Óvatosabban vezessenek azok az autósok akik holnap, azaz május 8-án 10 és 18 óra között Szobon közlekednek. Ebben az időpontban ugyanis a Pest Megyei Rendőrkapitányság ezen a területen méri a gépjárművek sebességét. Május 9-én, szerdán is lesz traffipax, ekkor 9 és 17 óra között az M2-es autóúton számíthatnak a rendőrökre az autósok.
Szerk: Kegyes Z.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  
SPORT
Feltöltötte NAT - hétfő 07 május 2012 - 15:50:51
Az elmúlt héten két kézilabda együttesünk összesen három bajnokin lépett pályára. A mérleg: két győzelem és egy vereség.
Szerk: Ivanov B

Részletek...
email to someone   Nyomtatóbarát változat  
péntek 04 május 2012
Híradó
Feltöltötte e107 - péntek 04 május 2012 - 16:52:49
Híradó-2012-05-04

email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Ballagnak a diákok. Jön az érettségi időszak.
Feltöltötte NAT - péntek 04 május 2012 - 15:54:33
Megkezdődtek Vácon is a ballagási ünnepségek. Pénteken 10 órakor az állami fenntartású Király Endre Szakiskola diákjai kezdték a búcsúzási ceremóniát, 11.00.- kor a városi fenntartású Bernáth Kálmán Kereskedelmi- és Vendéglátóipari Szakképző iskola diákjai ballagtak. Szintén ma búcsúznak a Piarista Gimnázium, a Pikhéty Tibor Zeneművészeti Szakközépiskola és a Madách gimnázium diákjai is. Holnap tehát szombaton a Táncsics Mihály Mezőgazdasági, a Selye János humán, az I. Géza és a Boronkay iskolák diákjai ballagnak majd. Vácon mintegy 1200 diák búcsúzik alma-materétől, jövőhét elején pedig megkezdődnek az érettségi vizsgák.
Szerk: Kegyes Z.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Új szerelést kaptak – 17 millióért vásárolt az egyesület
Feltöltötte NAT - péntek 04 május 2012 - 15:51:39
Majdnem 17 millió forint értékben, közel 300 gyermek kapott új sportruházatot a Vác Város Labdarúgó Sportegyesületben. Bodonyi Béla elnök szerda délután a szérűskerti műfüves pályán adta át a csomagokat a kis focistáknak. Az ajándékokat az új támogatási rendszernek köszönhetően a sportegyesülethez befolyó társasági adóból sikerült megvásárolnia a klubnak. Azt tervezik, hogy jövőre új futballcipőket is tudnak majd vásárolni a befolyó Tao-ból. A mostani -fejenként mintegy 60 ezer forint értékű ajándékcsomagban széldzseki, sapka, póló, sportszár, és melegítő volt.


Részletek...
email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Oldal:   <<        >>  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.