Kategória: Hírek
-

Ismét nagy érdeklődés mellett tartották meg a pályaválasztási kiállítást
Ismét nagy érdeklődés mellett tartották meg a pályaválasztási kiállítást a váci sportcsarnokban. A Pest Vármegyei Kormányhivatal által rendezett esemény célja, hogy az általános iskolások és szüleik számára tájékoztatást nyújtsanak a középiskolák kínálatáról és a szakoktatás lehetőségeiről.
-

Elvégezte a negyedévente esedékes patkányirtást a DMRV alvállalkozója
Hétfőn végezte el alvállalkozóján keresztül a negyedévente esedékes rágcsálóirtást a DMRV Zrt. a váci szennyvízhálózatban. A szakemberek a város teljes területén dolgoztak, de felhívják a figyelmet: a közterületeken és a csatornahálózatban a gyérítés a város, a magánterületeken pedig a tulajdonosok feladata.
-

Kokas-Kelemen mesterkurzus szerdán a váci Bartók-Pikéthyben
Október 8-án, szerdán Vácra látogat Kokas Katalin és Kelemen Barnabás. A két, többek között Liszt-díjas hegedűművész mesterkurzust tart majd a zeneiskola növendékeinek. A nap végén díjmentes hangverseny zárja az eseményt a meghívott vendégek tolmácsolásában.
-

Inotay: házirorvosok nélkül nincs ellátás, ne sértegesse őket az államtitkár
Vác alpolgármestere is tiltakozik egészségügyi államtitkár háziorvosokat ért kijelentése miatt. Vácon jelenleg két felnőtt és két háziorvosi körzet ellátása is kérdéses, vagy helyettesítéssel kénytelenek megoldani – ugyanis egyre nehezebb az egészségügyi alapszolgáltatásba találni szakembert – mondta Inotay Gergely, aki hozzátette: nem sértegetni, hanem támogatni kellene a háziorvosokat. Mint ismert Takács Péter a Harcosok Órája című…
-

Rétvári Bence szerint Magyar Péterék felmondták a brüsszeli leckét
A kormánypártiak is reagáltak a Tisza Párt váci szereplésére. Rétvári Bence szerint Magyar Péterék felmondták a brüsszeli leckét, Szabó Csaba pedig egy drónfotót töltött fel közösségi oldalára, amin csak alig látni érdeklődőket az eseményen.
-

Tömeg fogadta Magyar Pétert, aki váci kórházi állapotokról is beszélt
A Tisza Párt által szervezett pénteki, váci egészségügyi konferencia után 18 órától a belvárosban tartott utcafórumot Magyar Péter. A legnagyobb ellenzéki párt vezetője beszélt a váci kórházban is tapasztalható orvoshiányról –hozzátéve, hogy egy kormányváltást követően azonnal 500 milliárddal egészítenék ki „az ezer sebből vérző” egészségügyi ellátást. Az ES a 2026-os választásokkal kapcsolatban a jelöltállításról is…
-

Októberben is pótlóbuszok járnak a vonatok helyett Vác és Berkenye között
Bizonytalan ideig még módosított közlekedési rend szerint járnak az S750-es vonatok Vác és Berkenye között – adta tájékoztatásul a MÁV csoport. Arról korábban az ES is beszámolt, hogy egy szeptemberben Magyarkútnál történt baleset után elkezdődött a pálya alapos felülvizsgálata a 75-ös vasúti mellékvonalon: a vonatforgalom csak ezt követően indulhat újra.
-

Idén is lesz kegyeleti váltófutás a Váci Reménység szervezésében
Még várja a jelentkezőket a Váci Reménység Egyesület a 36. Kegyeleti Váltófutásra. Az aradi vértanúk tiszteletére rendezett torna október 9-én, csütörtökön lesz a Kosdi utcai sportcentrumban, ahová 13 fős csapatok jelentkezését várják a szervezők.
-

Az időseket köszöntötte a városvezetés pénteken
Pénteken tartotta az önkormányzat idősek napi rendezvényét a Váci Dunakanyar Színházban. A zenés műsorral színesített eseményen Matkovich Ilona polgármester elmondta: a városvezetés számára fontos, hogy az itt élő idősek ne csak ezen a napon, hanem folyamatosan érezzék az odafigyelést és a megbecsülést.
