Szerző: liptaiadrienn
-

Szombaton négy filmet vetítenek a Váci Dunakanyar Színházban
—
in HírekSzombaton ismét mozivá alakul a Váci Dunakanyar Színház. A közönséget délelőttől délutánig több filmvetítéssel várják.
-

-

Élő Híradó 2026. 03. 11.
—
in HíradóHa a képviselő-testület jóváhagyja, a Szérűskert alatti partszakaszon létesülhet szállodahajó-kikötő. A harmadik lakossági fórumon többen garanciát kértek arra, hogy nem lepik el a szállodahajók Vácot. A szakember szerint ettől egyáltalán nem kell tartani. Hat egyéni jelölt maradt a váci választókörzetben. A Szolidaritás –illetve a munkáspárt jelöltjének nem sikerült összeszednie a legalább 500 hiteles ajánlást. Három…
-

Védett üzemanyagárat vezetett be a kormány a nemzetközi olajár-robbanás miatt
—
in HírekKedd 0 órától a kormány intézkedése nyomán ismét hatósági ár vonatkozik az üzemanyagokra: a benzin literenként legfeljebb 595, a gázolaj pedig legfeljebb 615 forintba kerülhet a kutakon. Az úgynevezett védett árat magyar rendszámú járművek vehetik igénybe, így a magánszemélyek mellett a fuvarozók, a mezőgazdasági termelők és a vállalkozások számára is elérhető.
-

Véglegessé vált a váci választókörzetben induló képviselőjelöltek száma
—
in HírekHat párt jelöltjeit vette nyilvántartásba a helyi választási bizottság a váci választókörzetben, ennyien fognak szerepelni a szavazólapon április 12-én, miután a Szolidaritás -illetve a Magyar Munkáspárt jelöltje nem tudta összeszedni a megfelelő számú ajánlást. A bizottság négy esetben bírságokat is kiszabott, mert négy jelölőszervezet nem szolgáltatta vissza időben az általuk kiváltott ajánlóíveket.
-

Ha a képviselő-testület jóváhagyja, a Szérűskert alatti partszakaszon létesülhet szállodahajó-kikötő
—
in HírekA következő ülésén hozhat döntést a váci képviselő-testület a szállodahajó-kikötő létesítéséhez szükséges parthasználati szerződésről. A tervek szerint – három lakossági fórum és a sportegyesületekkel folytatott egyeztetések után – a Szérűskert alatti ipari sóderátrakó területén épülhetne meg a kikötő. Az elképzelések alapján a létesítmény évente mintegy 40–50 szállodahajó fogadására lenne alkalmas, ami új turisztikai forgalmat hozhatna…
-

Kortárs vízjelek – akvarell variációk: akvarell ünnep a múzeumban
—
in HírekA Tragor Ignác Múzeum kortárs alkotók festményeiből rendez kiállítást. A tárlathoz kapcsolódóan a szervezők a későbbiekben kísérőprogramokat is terveznek: a technika iránt érdeklődők számára workshopot és ismeretterjesztő előadást tartanak.
-

Freddie – Lélekbúvár koncert Vácon
—
in HírekA tavalyi kedvező fogadtatás után idén ismét Vác is szerepel a Lélekbúvár koncertturné állomásai között. A produkcióval hamarosan Freddie, azaz Fehérvári Gábor Alfréd lép színpadra a városban.
-

Spiritusz
—
in SpirituszA Spiritusz mostani adásában is folytatjuk Schleinitz Ernő MenhelySztorik sorozatát, előtte pedig a vendégünk egy elhivatott fitneszedző, aki bebizonyítja, hogy a mozgás nem helyhez kötött: online óráin keresztül bárki számára elérhetővé teszi az egészséges életmódot. Edzései egyszerre hatékonyak, motiválóak és könnyen követhetők, így a kezdőktől a haladókig sokakat segít abban, hogy fittebbek és energikusabbak legyenek…
