Szerző: liptaiadrienn
-

Élő Híradó 2026. 03. 09.
—
in HíradóLátni már az április 12-i választás szavazólapjait. A váci íveken elől lesz a Fidesz jelöltje Rétvári Bence míg az ötödik helyre került Szimon Renáta a Tisztelet és Szabadság Párt prominense. Biztos hogy a Mi Hazánkra, a DKra és a Kutyapártra is lehet szavazni Pest 11-esbena Jobbik és a Munkás Pártajánlásait egylőre még hitelesítik. Harminc évvel…
-

Négy fát fogadtak örökbe a Juhász Gyula Általános Iskola másodikosai
—
in HírekNégy fát ültetett a Bagolybükk Egyesület a Juhász Gyula Általános Iskola előtt. A facsemetéket az intézmény másodikos diákjai „fogadták örökbe”, így a jövőben ők gondoskodnak majd a növények öntözéséről és ápolásáról. Az egyesület egyik alapító tagja szerint a kezdeményezés minden szempontból hasznos: jót tesz az elültetett fáknak, a város környezetének, és a gyerekeknek is, hiszen…
-

-

-

-

Ingyenes koncerttel ünnepelték a nőnapot
—
in HírekNőnapi rendezvényt tartottak tegnap a váci művelődési központban. Az eseményen Matkovich Ilona polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd a program Nagy Sándor színművész koncertjével folytatódott, amelyen ismert dalok és személyes hangvételű történetek is elhangzottak.
-

Kézbesítik a kommunális adó befizetéséről szóló értesítéseket
—
in HírekVácon idén is 26 000 forint a magánszemélyek kommunális adójának összege, amelyet a helyi önkormányzat rendelete szerint évente két részletben lehet rendezni. A befizetések első üteme március 15-ig, a második pedig szeptember 15-ig esedékes.
-

Elnézést kért, de a jóváírást elutasította az elmaradt szolgáltatásért a hulladékkezelő
—
in HírekÍrásos panasszal fordult a szolgáltatóhoz egy váci lakos, amiért az év elején három héten át nem történt meg a hulladék elszállítása. A feladatot ellátó Vertikal Group válaszában közölte: a fennakadásért elnézést kérnek, ugyanakkor mivel a gyűjtést időközben pótolták, a benyújtott jóváírási igényt nem áll módjukban elfogadni.
-

Felújítják a művelődési ház főbejáratát – addig a vészkijáratokon közlekedhetnek a látogatók
—
in HírekMárcius 9-től határozatlan időre lezárják a művelődési ház főbejáratát, mivel megkezdődik annak felújítása. Az intézmény igazgatója a Híradónak elmondta, hogy a munkálatok ideje alatt az épület továbbra is látogatható marad, a vendégek a kávézó felőli bejáratokon keresztül tudják megközelíteni az intézményt.
