ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


péntek 27 január 2012
Tovább gyűrűzik. MTA állásfoglalás a dunakeszi tőzeglápról.
Feltöltötte mjudit - péntek 27 január 2012 - 15:11:28
Nem került még pont a dunakeszi tőzegláp több éve folyó ügyére, a napokban például a Tudományos Akadémia adott ki egy állásfoglalást az ügyben. Mint ismeretes, a terület az Auchan áruházlánc birtokában van, a város önkormányzata pedig még évekkel ezelőtt belterületbe vonta. Az áruház új üzletet és parkolót szeretne építeni, civilek pedig tiltakozásukat fejezték ki, mert szerintük a szóban forgó terület ritka természetvédelmi értéket képvisel.

Szerk.: Michalik J.

Részletek...
email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Egészséges életmód program – közel 10 millió forintot nyert az alapítvány
Feltöltötte mjudit - péntek 27 január 2012 - 15:10:18
Közel 10 millió forintot nyert pályázaton a Vác Város Környezetvédelméért Alapítvány az Egészséges Életmód program megvalósításához. A váci óvodásoknak és iskolásoknak szóló rendezvénysorozat 2014-ig, három éven át fog tartani, melynek keretében különböző előadásokat és foglalkozásokat tartanak majd a szervezők. A projektnyitó napot csütörtök délután az Árpád iskolában tartották, ahol egy interaktív baleset megelőzési előadás után a szervezők és a város vezetői tartottak sajtótájékoztatót.

Szerk.: Wernke Á.

Részletek...
email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Nézői rovat: Szemétdomb a nemzeti parkban
Feltöltötte mjudit - péntek 27 január 2012 - 15:08:27
A továbbiakban pedig nézői rovatunkat olvashatják. A következő képeket az egyik sződligeti lakó küldte, aki a térségünkben található Duna-Ipoly Nemzeti Park területén felfedezett illegális hulladéklerakóra kívánta felhívni a figyelmet. A fotósorozattal azt az állapotot kívánta bemutatni, amely egy ellentmondásos cselekmény eredményeként jön létre. Érthetetlen ugyanis, hogy miért rak le valaki szemetet az erdőben, mikor az erre kijelölt helyen akár ingyen is megteheti. Egy biztos: akárki is tette ezt az erdővel, az otthagyta saját monogramját. Mr. Szemét alkotását a Duna-Ipoly Nemzeti Park alá tartozó területen, Sződliget határában tekinthetik meg az arra járók. Köszönjük a civil cikket, és várjuk a további tudósításokat az Önök részéről. A nézői hírek részleteiről és az anyagok beküldésének módjáról honlapunkon olvashatnak.
Sződliget egyébként kamerákkal kíván védekezni az illegális szemetelőkkel szemben. A híradó értesülése szerint az önkormányzat esténként helyez ki mobil kamerákat, ezzel próbálja fékezni a zöldterületek szennyezését.

Szerk.: Kegyes Z.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Időjárás
Feltöltötte mjudit - péntek 27 január 2012 - 15:07:06
Az előrejelzések szerint a hétvégén fagyos időre készülhetünk. Csapadék nem valószínű, általában tiszta lesz az ég. A nappali hőmérsékletek 0 fok körül alakulnak, éjszakánként pedig -7 és -10 fok is lehet. Jövőhéten még hidegebb levegő árasztja el térségünket, ezért rendkívül hideg időszak veheti kezdetét.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Sporthírek
Feltöltötte mjudit - péntek 27 január 2012 - 15:05:47
8 közé jutott a Magyar Kupában a Váci NKSE női kézilabda csapata, Egerben a Dobó Kupán szerepeltek a váci férfi kézilabdások, és váci győzelemnek örülhettünk a Mészáros Ferenc utánpótlás labdarúgó tornán.

Szerk.: Kovacsics J.



Részletek...
email to someone   Nyomtatóbarát változat  
szerda 25 január 2012
Híradó-2012-01-25
Feltöltötte sala - szerda 25 január 2012 - 15:13:08
Híradó-2012-01-25

email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Erdélyi Napok. Az önkormányzat is támogatja a rendezvényt.
Feltöltötte mjudit - szerda 25 január 2012 - 14:11:34
Egyhetes kulturális programsorozattá bővül az évtizedes hagyományokkal rendelkező váci erdélyi találkozó. A farsangi időszakhoz köthető erdélyi batyus bált 15 évvel ezelőtt néhány család összefogásával rendezték meg először, de volt már, hogy több mint 700-an vettek részt az eseményen. Idén az önkormányzat is támogatja a programot, így a bál mellett kulturális előadásokra, kiállításra és egy középiskolai vetélkedőre is sor kerül a február közepén zajló Erdélyi Napok keretében.

Szerk.: Michalik J.

Részletek...
email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Állam, ami mindent visz? Kié lesz a kórház adóssága?
Feltöltötte mjudit - szerda 25 január 2012 - 14:09:45
A fideszes országgyűlési képviselőtől várják a kórház átvételével kapcsolatos kérdésekre a válaszokat a váci szocialista frakció tagjai. Bóth János sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy hiába várták Bábi Gabriellát a legutóbbi testületi ülésre, nem jött el, ezért az egészségügyi intézmény átvételével kapcsolatos kérdéseikre sem kaptak válaszokat. Bóth János egyúttal az I. világháborús emlékmű elhelyezésével kapcsolatban is kifejtette a frakció álláspontját.

Szerk.: Kegyes Z.

Részletek...
email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Képviselő a Nagyítóban. „Zajlik a tartozások elemzése”
Feltöltötte mjudit - szerda 25 január 2012 - 14:08:25
A szocialisták frakcióvezetőjének felvetéseire a Nagyítóban reagált Bábiné Szottfried Gabriella. A fideszes országgyűlési képviselő a kórház állami átvételével kapcsolatban elmondta, hogy jelenleg is folynak az egyeztetések az átadás részleteiről, így arról is, hogy a tartozás mely részét vállalná át az állam. Bábi Gabriella a hírháttérben egyúttal azt is kiemelte, hogy a kórház átadás-átvételi folyamatának legkésőbb ez év végéig le kell záródnia.

Szerk.: Kegyes Z.


Részletek...
email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Polgármesteri reagálás. Nem engednek az emlékműből.
Feltöltötte mjudit - szerda 25 január 2012 - 14:07:06
Fördős Attila az I. világháborús emlékművel kapcsolatban elmondta: álláspontjuk szerint az objektum korábban is a főtéren állt, ezért annak ellenére, hogy a szocialisták mindig is száműzni akarták onnan, ismét ott találtak neki helyet. A váci polgármester -reagálva a Főtér-Főutca vitára- azt mondta, nem osztoznak a volt baloldali városvezetéssel a projekt sikerén.

Szerk.: Kegyes Z.

Részletek...
email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Túlélő növények. Nem okozott jelentős kárt az időjárás.
Feltöltötte mjudit - szerda 25 január 2012 - 14:06:05
Egyelőre jól viselik az elvetett gabonák a szokatlan időjárást, de egy csapadékmentes tavasz már jelentős károkat okozhat-mondta el Híradónknak a térség termesztőivel kapcsolatban álló agrárszakember. Csuka Csaba arra is felhívta a figyelmet, hogy a szokásosnál melegebb téli időjárás miatt jelentős kártevő invázióra lehet számítani tavasztól, ezért a gazdáknak várhatóan nagyobb figyelmet kell majd fordítaniuk a növényvédelemre.

Szerk.: Michalik J.

Részletek...
email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Választások Szobon. Március 25-én lesz a voksolás.
Feltöltötte mjudit - szerda 25 január 2012 - 14:04:07
Március 25-re tűzték ki a szobi időközi választások időpontját. Mint Híradónk korábban beszámolt róla, a szobi testület január 4-én döntött a feloszlatásról. A város lakói március 25-én vasárnap a polgármester, illetve hat önkormányzati képviselő személyéről döntenek majd.

Szerk.: Michalik J.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  
Oldal:   <<        >>  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.