Kategória: Hírek

  • Egyelőre nem létesülhetnek lakások a volt Tungsram területén, a Karacs-építkezés újabb korlátok alá került

    Egyelőre nem létesülhetnek lakások a volt Tungsram területén, a Karacs-építkezés újabb korlátok alá került

    Nemet mondtak a képviselők a volt Tungsram főépületébe kérelmezett lakásépítésre, a volt Karacs ügyében pedig kevesebb ingatlanbeépítést hagyott jóvá a testület. A napirend keretében összesen 15 beépítési kérelmet tárgyaltak a képviselők legutóbb, amikről előzetes döntés született. A Híradó úgy tudja, később mindegyikről tartanak még lakossági meghallgatást, azután születhetnek végleges döntések a magánerős építkezésekről.

  • Ki a te hősöd? – írói pályázatot hirdettek a Váci Könyvnapra

    Ki a te hősöd? – írói pályázatot hirdettek a Váci Könyvnapra

    Irodalmi pályázatot hirdetett három váci szervezet a Váci Könyvnaphoz kapcsolódva. A felhívás ezúttal a gyerekek kreativitására és képzelőerejére épít: a résztvevők szabadon választott műfajban írhatják meg, kit tartanak igazi hősnek. A pályamunkák középpontjába kerülhet valós személy, történelmi alak, hétköznapi példakép vagy akár egy képzeletbeli karakter is. A kezdeményezés célja, hogy játékos formában ösztönözze az olvasást,…

  • Tíz alkalommal 50 százalékos kedvezményt kaphatnak az egyedülálló szülők és gyermekeik

    Tíz alkalommal 50 százalékos kedvezményt kaphatnak az egyedülálló szülők és gyermekeik

    Ha a képviselő-testület jövő szerdán elfogadja az előterjesztést, Vácon idén nyáron több alkalommal ismét kedvezményesen kapcsolódhatnak ki az egyedülálló szülők és gyermekeik. Az Emberi Kapcsolatok Bizottsága már támogatta a javaslatot, amely félárú belépést biztosít a városi intézmények saját szervezésű programjaira, valamint a strandra és az uszodába is.

  • A téli időszakra visszatekintő konferenciát tartott a Váci Humán Szolgáltató

    A téli időszakra visszatekintő konferenciát tartott a Váci Humán Szolgáltató

    A téli krízisidőszak tapasztalatait, a vörös kód intézkedéseit és a hajléktalanellátás helyzetét értékelték a szakemberek a Váci Humán Szolgáltató Központ csütörtöki konferenciáján. A tanácskozás középpontjában az elmúlt időszak tapasztalatainak összegzése állt. A résztvevők megállapították: a téli hónapokban a hajléktalan emberek jelentős részét sikerült intézményes keretek között ellátni, ami hozzájárult ahhoz, hogy a hideg időszakban minél…

  • A magyarok többsége optimistább, mint az utóbbi 30 évben bármikor

    A magyarok többsége optimistább, mint az utóbbi 30 évben bármikor

    Jelentősen javultak a lakossági gazdasági várakozások Magyarországon – derül ki a Gazdaságkutató Zrt. májusi felméréséből. A kutatás szerint a fogyasztói bizalmi index 16,1 ponttal emelkedett, ami több mint három évtizedes rekord mértékű havi javulásnak számít.

  • Őrbottyánban bukkantak értékes leletekre váci régészek

    Őrbottyánban bukkantak értékes leletekre váci régészek

    Késő szarmata kori településnyomokat tártak fel Őrbottyán külterületén a Tragor Ignác Múzeum szakemberei egy idei régészeti megfigyelés alkalmával. A kutatás során több olyan objektum került napvilágra, amelyek egykor tárolási, később pedig hulladéklerakási funkciót tölthettek be, és értékes információkat árulnak el a közel kétezer évvel ezelőtt itt élők mindennapjairól.

  • Gyermekpornográfia a gyanú

    Gyermekpornográfia a gyanú

    Őrizetbe vettek egy 32 éves férfit, akit kiskorú lányoktól kért szeméremsértő tartalmú fotókat és videókat – erről a Váci Rendőrkapitányság tájékoztatta szerkesztőségünket. A rendőrség kezdeményezte a férfi letartóztatását, amelyet az ügyészség indítványára a bíróság elrendelt.

  • Szirénával búcsúztatták kollégájukat a váci mentősök

    Szirénával búcsúztatták kollégájukat a váci mentősök

    Szirénaszóval búcsúztatták utolsó szolgálata végén a Váci Mentőállomás egyik munkatársát. Negyvenhat év után nyugdíjba vonult Csulik Ferenc mentőápoló, aki hosszú évtizedeken át meghatározó alakja volt a váci mentésügynek. Pályáját a váci egészségügyi szakközépiskola elvégzése után kezdte, majd az Országos Mentőszolgálat kötelékében teljesített szolgálatot, több évig főápolóként is dolgozott.

  • A minőségi sajtótartalmak felhasználása nem történhet a kiadók hozzájárulása nélkül

    A minőségi sajtótartalmak felhasználása nem történhet a kiadók hozzájárulása nélkül

    Mérföldkőnek nevezte a Magyar Lapkiadók Egyesülete az Európai Unió Bíróságának sajtókiadók jogairól szóló döntését. Az MTI-nek küldött közleményükben azt hangsúlyozták: a minőségi sajtótartalmak felhasználása nem történhet a kiadók hozzájárulása és méltányos ellenszolgáltatás nélkül.