• 40 évvel ezelőtt pár lovassal indult, mára már a legnagyobb katonai hadjárat lett belőle

    40 évvel ezelőtt pár lovassal indult, mára már a legnagyobb katonai hadjárat lett belőle

    A hagyományokhoz híven idén is megérkezett április 8-án a tavaszi hadjárat a Ligetbe, hogy felidézzék az 1849-es váci csatát. A történelmi esemény során Damjanich huszárjai Földváry Károly vezetésével visszafoglalták a várost az osztrák csapatoktól. Az ütközet jeleneteit ezúttal is az 1868-ban állított emlékmű előtt elevenítették fel a hagyományőrzők, ahol a város alpolgármestere mondott beszédet.

  • Új bolt alapkövét tették le Csörögben

    Új bolt alapkövét tették le Csörögben

    A következő hónapokban épülő, magyar tulajdonú üzletlánc új boltjának alapkövét tették le Csörögben. Az eseményen részt vett Rétvári Bence, a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselőjelöltje is. Rétvári beszédében az elmúlt évek csörögi fejlesztéseit sorolta, és hangsúlyozta: a jövőben további forrásokat juttatnának a településre és a térség más részeire is, amennyiben – megfogalmazása szerint – ezt nem akadályozzák…

  • Hazai

    Hazai

    A közelmúltban zajlott a Váci Bartók-Pikéthy Zeneiskolában az ütősök országos versenye, melynek megnyitóján és mi is ott jártunk.

  • Hazai

    Hazai

    A Kék Ház Galériában jelenleg két ipolysági alkotó tárlatát láthatják az érdekelődők. Egy különleges technikát is megismerhetnek, ha megnézik.

  • Hazai

    Hazai

    A Kortárs vízjelek – akvarell variációk kiállítás május végéig látható a Kék Házban, az Akvarell Ünnep részeként. Mutatunk egy ízelítőt belőle.

  • Hazai

    Hazai

    Április 11-én Pápay Eszter, Czombos Péter és Tóbisz Tinelli Tamás estjét láthatják a Kék Házban a költészet napján. Erről beszélgettünk a Hazaiban.

  • Nagyító

    Nagyító

    Szimon Renáta, TISZA országgyűlési képviselőjelölt programja, váci választókerület.

  • Nagyító

    Nagyító

    Dr. Rétvári Bence, Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelölt programja, váci választókerület.

  • Wellness-szállodát és egészséghotelt létesítene Vác-Máriaudvaron a Mi Hazánk

    Wellness-szállodát és egészséghotelt létesítene Vác-Máriaudvaron a Mi Hazánk

    Wellness-szálloda és egészséghotel építését tervezi Vác-Máriaudvaron, a volt szovjet üzemanyagtároló bázis területén Dr. Páli Jenő, a Mi Hazánk helyi országgyűlési képviselőjelöltje – erről közösségi oldalán közzétett videójában beszélt. Állítása szerint a beruházás tervdokumentációi már rendelkezésre állnak.