A színházterem adott otthont annak a fórumnak, amelyben Rétvári Bence kampányolt a kormány migránspolitikája mellett. A kereszténydemokrata közszereplő az eddig elért eredményekről beszélt és elsősorban arra buzdította a jelenlévőket, hogy a kormány elképzelését támogatva küldjék vissza azokat a kérdőíveket, amelyeket a brüsszeli bevándorlás-politika ügyében postáztak ki a lakosságnak. Az eseményen Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő és Maróth Miklós orientalista tartott előadást az arab kultúra sajátosságairól.
Zárt ülésen döntöttek a képviselők a Vác Városért kitüntető címek díjazottjairól. Az ülést követő sajtótájékoztatón Fördős Attila polgármester ismertette a szavazások eredményét, amelyből kiderült kik kapják az egészségügyért, pedagógusi munkáért, az oktatás és a tehetséggondozói munkáért járó díjakat és kik lehettek idén a kiváló diákok.
A Naszály úti alagút környéke a közlekedés szempontjából mindig a város forgalmasabb csomópontjai közé tartozott. A vasútállomás átépítésével együtt a közelbe P+R parkolók kerültek és az aluljáró is kétsávossá vált, ezek a tényezők pedig tovább növelték a környező utcák forgalomterhelését. A Telep utca csatlakozásával szemközti oldalon szerdától egy új közlekedési tükör segíti a biztonságos áthajtást.
Csütörtökön és pénteken zajlott a hallássérült tanulók Borbély Sándor gyógypedagógusról elnevezett országos tanulmányi versenye. A harmincöt éves hagyománnyal rendelkező tudáspróbára idén is több mint 50 diák érkezett a váci Cházár András iskolába, ahol a versenyek délelőtt zajlottak, délutánra pedig szórakoztató programokat szerveztek a gyerekeknek.
Tizenhetedik alkalommal rendezik meg holnap a hagyományos nyílt nappal összekötött mezőgazdasági szakkiállítást a sződi Floch pusztán. A szervezők idén egy kicsit későbbre tették a rendezvény időpontját, mert el akarták kerülni a korábbi évek május eleji változékony időjárását. Reméljük jól döntöttek, az időkép szerint holnap 26 fok körül alakul a nappali csúcshőmérséklet.
Feltöltötte esaniko - csütörtök 18 május 2017 - 10:12:19
A Váci Rendőrkapitányság negyedik éve kínál lehetőséget arra, hogy a környékbeli középiskolás diákok 15 órát tudjanak le a kötelező 50-ből, amit érettségiig közösségi munkával kell tölteniük. A többéves tapasztalat azt mutatja, hogy a fiatalok között népszerű a nem túl nehéz munka, egyre többen választják, hogy egy héten keresztül a bűnmegelőzés területén tegyék hasznossá magukat.
Feltöltötte esaniko - csütörtök 18 május 2017 - 10:10:55
Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt szakadt be a mezőgazdasági szakiskola melletti járda egy része, mikor egy csőtöréshez kiérkező tűzoltóautó alatt megrepedt az aszfalt. A hibát akkor külső vállalkozó hárította el, de a kijavított járdaszakasz mellett mostanra újra megsüllyedt a járófelület.
Feltöltötte esaniko - csütörtök 18 május 2017 - 10:09:20
Különleges meggyfasor díszíti májustól azt a szokolyai utcát, ahol Mányoki Ádám, a magyar barokk kiemelkedő festőművésze a gyerekkorát töltötte. A község lakói azonban nem a település híres szülöttének emlékére ültették a fákat, hanem saját gyermekeik születése alkalmából, szám szerint negyvenegyet.