✉ Kövess minket
✶ Kiemelt
⬈ Gyors elérés
☳ Legtöbbször Használt Címkék
advent Apor Vilmos Katolikus Főiskola Ars Sacra Beleznay Endre bicikli Bringás reggeli DDC Deákvár díjátadó egészség gyerekek hazai híradó idősek Inotay Gergely KATTÁRS Kiállítás kultúra képviselő-testületi ülés környezettudatosság Lecsó Fesztivál Madách Imre Művelődési Központ megemlékezés mikulás MIMK MÁV nagyító nemzetiségi önkormányzatok parkolás politika programajánló pályázat Rétvári Bence Spiritusz sport Tragor Ignác Múzeum Tótváradi-Nagy Bence tömegközlekedés Vendégvárók Váci Egyesülete Virágos Vác vonat VVLSE Vác Váci Egyházmegye zene
-

Négy fát fogadtak örökbe a Juhász Gyula Általános Iskola másodikosai
Négy fát ültetett a Bagolybükk Egyesület a Juhász Gyula Általános Iskola előtt. A facsemetéket az intézmény másodikos diákjai „fogadták örökbe”, így a jövőben ők gondoskodnak majd a növények öntözéséről és ápolásáról. Az egyesület egyik alapító tagja szerint a kezdeményezés minden szempontból hasznos: jót tesz az elültetett fáknak, a város környezetének, és a gyerekeknek is, hiszen…
-

Hazai
A Parlando Társulat több előadással is készül a közönségnek márciusban és áprilisban. Erről mesélt a Hazai stábjának Dónusz Katalin.
-

Hazai
„Kortárs vízjelek – akvarell variációk” címmel reprezentatív kiállítás nyílik a Tragor Ignác Múzeum, Elefántos házában. Erről, valamint a múzeum tavaszi programjairól beszélgettünk a Hazaiban az intézmény igazgatójával, Fehérváriné Tóth Helgával.
-

Hazai
Sok-sok program, indul a művelődési központ Tavaszi Fesztiválja, ezúttal korábban. Hogy miért, azt Laczi Saroltától, a MIMK vezetőjétől kérdeztük.
-

Ingyenes koncerttel ünnepelték a nőnapot
Nőnapi rendezvényt tartottak tegnap a váci művelődési központban. Az eseményen Matkovich Ilona polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd a program Nagy Sándor színművész koncertjével folytatódott, amelyen ismert dalok és személyes hangvételű történetek is elhangzottak.
-

Kézbesítik a kommunális adó befizetéséről szóló értesítéseket
Vácon idén is 26 000 forint a magánszemélyek kommunális adójának összege, amelyet a helyi önkormányzat rendelete szerint évente két részletben lehet rendezni. A befizetések első üteme március 15-ig, a második pedig szeptember 15-ig esedékes.
-

Elnézést kért, de a jóváírást elutasította az elmaradt szolgáltatásért a hulladékkezelő
Írásos panasszal fordult a szolgáltatóhoz egy váci lakos, amiért az év elején három héten át nem történt meg a hulladék elszállítása. A feladatot ellátó Vertikal Group válaszában közölte: a fennakadásért elnézést kérnek, ugyanakkor mivel a gyűjtést időközben pótolták, a benyújtott jóváírási igényt nem áll módjukban elfogadni.
-

Felújítják a művelődési ház főbejáratát – addig a vészkijáratokon közlekedhetnek a látogatók
Március 9-től határozatlan időre lezárják a művelődési ház főbejáratát, mivel megkezdődik annak felújítása. Az intézmény igazgatója a Híradónak elmondta, hogy a munkálatok ideje alatt az épület továbbra is látogatható marad, a vendégek a kávézó felőli bejáratokon keresztül tudják megközelíteni az intézményt.
-

Hazai
Piarista diákok alkotásaiból nyílt kiállítás a Váci Egyházművészeti Gyűjteményben. A tárlaton Koncz Kinga, a gyűjtemény igazgatója vezetett körbe bennünket. Ezt is láthatják az adásban.
